Külföld
Klimkin: alaptalan a magyarokat hazaárulással vádolni
MTI Kép: MTI Fotó: Nemes János
2018. október 13.

Alaptalannak nevezte a kárpátaljai magyarokkal szemben felhozott hazaárulás-vádat pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, kijelentve, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy kell megoldani, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van. Közölte egyúttal, hogy október 13-án Ungvárra látogat, ahol tárgyal a kárpátaljai magyar közösség vezetőivel.

A Facebook-oldalán tett bejegyzésében Klimkin hozzátette, örül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) meghívásának és a találkozónak, mert ‒ mint fogalmazott ‒ szereti a szemtől szemben folytatott őszinte párbeszédet, mert ez sokkal hasznosabb és tisztességesebb, mint a populista kirohanások vagy a hát mögötti leszólás.

Klimkin jelezte, számára fontos, hogy beszéljen azokkal az ukrajnai magyarokkal, akiknek az érdekeit közvetlenül érinti a Kijev és Budapest közötti feszült viszony. Készen állok az elvszerű vitára a bírálóimmal és opponenseimmel ‒ írta.

A tárcavezető úgy vélte, minden alapot nélkülöz a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok hazaárulással vagy szeparatizmussal történő vádolása, de ‒ mint fogalmazott - szilárd meggyőződése, hogy „Budapest jelenlegi álláspontja valójában árt a kárpátaljai magyaroknak”. Szerinte ugyanis a magyar fiatalok az iskola befejezése után két mondatot sem tudnak egymásba fűzni ukránul.

Bejegyzésében a külügyminiszter hangsúlyozta, amellett száll síkra, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy oldják meg, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van. Jelezte, elsőként javasolta, hogy kezdődjön vita a probléma megoldásáról, sőt azt, hogy vizsgálják meg „a kettős állampolgárság megfontolt és kiegyensúlyozott alkalmazásának lehetőségét”, de szerinte ez nem jutott el a bírálói füléig.

Pavlo Klimkin végezetül megjegyezte, hogy

a kárpátaljai helyzetet minden bizonnyal a saját hasznára igyekszik felhasználni Oroszország, amely alapvető veszélyt jelent Ukrajna, Magyarország és Európa számára.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmányi ülésének kezdete előtt, Ungváron, 2018. október 13-án.
MTI Fotó: Nemes János

Következő adásunk
Téma: Átadták a felújított Budai Vigadót – Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Kelemen László főigazgató, a Hagyományok Háza, Nagy Csaba Ybl-díjas építész, a rekonstrukció vezetője
Ezt követő adásaink