Külföld
Gázából elindított rakéta csapódott be Beér-Sevában
MTI/ynet Kép: Reuters
2018. október 17.

A Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában ‒ jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a ynet.

Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben. A légicsapásban az övezet déli részén, Rafahnál hárman megsebesültek egy katonai támaszponton.

A palesztin rakéta egy lakóház udvarán csapódott be anyagi károkat okozva, de emberéletet nem követelt. A mentőszolgálatnak öt sérültet kellett ellátnia a támadás miatt, köztük egy sokkos állapotba került anyát és három gyerekét.

Az izraeli hadsereg szerint két rakétát lőttek ki hajnalban a palesztin övezetből, de az egyik a tengerbe csapódott.

Beér-Sevában megszólaltak a szirénák, de miután Izrael soha nem számított arra, hogy ezt az országrészt is érheti rakétatámadás, nem telepített a város köré a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer elhárító rakétáiból, ezért itt nem léphetett működésbe a másutt működő elhárítás.

A szerda hajnali rakétatámadás jelentősen növeli a feszültséget az izraeli-palesztin viszonyban. Avigdor Liberman védelmi miniszter egy nagyobb katonai akcióval fenyegette meg kedden az övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt, ha tovább folytatja az erőszakcselekményeket Izrael ellen. Szerdán rendkívüli kormányülés várható Jeruzsálemben.

A Gázától izraeli mércével igen távoli Beér-Seva felé a 2015-ös Erős szikla hadművelet óta csak kétszer lőttek rakétát az övezetből, noha a hadművelet során számos rakétatámadás érte a Negev sivatagban lévő várost.

Most adásban
Téma: Fókuszban a családbarát szemlélet az Esélyek utcájában – Molnár László alpolgármester és Csernus László önkormányzati képviselő, CSR tanácsnok
Ezt követő adásaink