Kultúra
Letették az Erdély tájegység alapkövét Szentendrén
OPH Kép: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
2018. október 17.

Október 16-án a nyárádgálfalvai unitárius templom alapkőletételével elkezdődött a Szabadtéri Néprajzi Múzeum legújabb, Erdély tájegységének építése.

Az elkészülő épületegyüttes nemcsak Erdély, a Partium és Moldva népi építészetét és tárgykultúráját mutatja majd be, hanem szellemi örökségét, nemzetiségi és vallási sokszínűségét is.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a Rádió Orientnek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Jó látni, hogy komoly szakemberek hazahozzák Magyarország területére azokat az épületeket, műtárgyakat, amelyek veszendőbe mennének. Jó látni, hogy kiállítják, bemutatják a családoknak, hogyan éltek és élnek az emberek Erdélyben."

A 7 milliárd forint értékű beruházás során egy új város, jó helyen a szentendrei Skanzenben épül fel, amely a hazai skanzenkultúra csúcsa. Értékmentés, de egyben jövőépítés

– tette hozzá. Kiemelte, hogy a 21. századi, modern múzeum feladata értékeket feltárni, megőrizni, bemutatni és tartalommal megtölteni. Ha nincsenek meg a gyökereinkbe való kapaszkodás lehetőségei, hogy igazodunk el a fortyogó Európában? Komoly felelőssége van a múzeumoknak és a közgyűjteményi intézményeinknek - állapította meg.

A programnak tervezése és finanszírozása lépcsőzetes program alapján valósul meg, elindulását már a 2016-os kormányrendelet lehetővé tette, az előkészítő munkálatok lezajlottak – idézte fel Cseri Miklós. A szentendrei Skanzen főigazgatója a Rádió Orient kérdésére elmondta: Az Erdély tájegység megvalósulásához a kormány először 2017-ben 1,9 milliárd forintot, 2018-ban 430 millió forintot biztosított. Az építkezéshez 2019-ben 1 milliárd, 2020-ban és 2021-ben 2-2 milliárd áll majd rendelkezésre. Az alapkőletétellel elindul az építkezés.

A következő hónapokban a szakemberek elkezdik a kőépítmények alapozását.

„Most jön a legszebb időszak a kiállítás előkészítésében”

A másfél évtizedes kutatói, előkészítő munka és számos konferencia előzte meg a koncepció kialakítását, amely során eldőlt, hogy mely épületek és műtárgyak kerültek kiválasztásra, de a különböző enteriőrökhöz tartozó üzenetek kidolgozása még folyamatban van, az első enteriőrök makettezése és tudományos konferencia keretében történő megvitatása novemberben kezdődik el a Skanzenben.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tizenhét földrajzi egységét - a Szilágyságtól Kalotaszegen át Gyimesig, Háromszéktől Gyergyóig - huszonegy portába sűrítve, áttelepített vagy másolatban fölépülő épületekkel kívánja bemutatni. Az épületek között helyet kap kúria, unitárius templom, szász és román ház, iskola, tanya és a juhok nyári szálláshelyéül szolgáló esztena – tükrözve a terület építészeti, társadalmi, kulturális és életmódbeli sokszínűségét.

Az Erdély tájegység várhatóan 2022-ben nyitja meg kapuit a látogatók előtt, akik 124 épületet és 25-30 ezer műtárgyat tekinthetnek meg.

Következő adásunk
Téma: A főosztály kiemelt feladatai – Varga Lívia főosztályvezető, Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
Ezt követő adásaink