Külföld
Washington kétoldalú kereskedelmi egyezményeket kötne
MTI Kép: mmonline.hu
2018. október 17.

Az amerikai kormányzat kétoldalú kereskedelmi egyezményeket készül kötni Nagy-Britanniával, az Európai Unióval és Japánnal ‒ közölte az amerikai törvényhozással kedden Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.

Lighthizer hivatalos jegyzékben értesítette erről a szenátus pénzügyi bizottságának elnökét, Orrin Hatch republikánus politikust.

A dokumentum szerint

Washington azonnal meg akarja indítani a tárgyalásokat a brit kormánnyal, amint London készen áll erre az Európai Unióból való kilépése után.

Az emlékeztető utalt arra is, hogy ezekről a tárgyalásokról Donald Trump elnök korábban már megállapodott Abe Sindzo japán kormányfővel és Jean-Claude Junckerral, az Európai Bizottság elnökével.

El vagyunk szánva arra, hogy ezeket a tárgyalásokat az amerikai dolgozóknak, farmereknek és vállalkozásoknak kedvező, lényegi eredményekkel zárjuk le szögezte le Lighthizer.

A bejelentés abba a folyamatba illeszkedik, amelynek keretében az Egyesült Államok újratárgyalta Mexikóval és Kanadával az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást, a NAFTA-t,

változtatásokat eszközölve az áruk eredetére és bizonyos munkajogi kérdésekre vonatkozóan.

Donald Trump már a kezdetektől, elnökválasztási kampánya óta élesen kikelt az Egyesült Államok kulcsfontosságú partnereivel szemben fennálló kereskedelmi deficit ellen. Elnökként pedig vámmal sújtotta a szövetségesektől származó acél- és alumíniumimportot, és átfogó kereskedelmi háborúba bocsátkozott Kínával.

Kapcsolódó cikkek
Az USA, Kanada és Mexikó megújítja szabadkereskedelmi egyezményét

Nem sikerült viszont megállapodni az acél- és alumíniumtermékekre Washington által kivetett védővámok ügyében.

Most adásban
Téma: Fókuszban a családbarát szemlélet az Esélyek utcájában – Molnár László alpolgármester és Csernus László önkormányzati képviselő, CSR tanácsnok
Ezt követő adásaink