Külföld
Ma tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban
MTI Kép: Reuters/Brendan McDermid
2018. november 6.

A négyéves amerikai elnöki ciklus félidejében sorra kerülő, Donald Trump eddigi hivatali tevékenységét értékelő és a második két évet befolyásoló kongresszusi választásokat tartanak ma az Egyesült Államokban: teljesen megújítják a 435 tagú szövetségi képviselőházat és újraválasztják a szenátus tagjainak kevesebb, mint a felét, a 100 szenátor közül 35-öt – ezen kívül 36 államban kormányzóválasztást is tartanak.

Az amerikai törvényhozás (kongresszus) kétkamarás: parlamentből és szenátusból áll. A képviselők és a szenátorok együttesen dolgozzák ki és fogadják el a törvényeket, a szenátusnak azonban hatalma van arra is, hogy meghallgatás után elfogadja az elnök által jelölt kormányzati tisztségviselőket és bírákat. Jelenleg a kongresszus mindkét háza republikánus többségű, vagyis mindkét ház a republikánus elnököt, Donald Trumpot támogatja. A demokraták abban bíznak – és a felmérések és az előrejelzések is ezt támasztják alá –, hogy többséget szereznek a képviselőházban, és ezzel megakadályozhatják, vagy legalább késleltethetik az elnök egyes terveinek megvalósítását.

A többség megszerzéséhez a Demokrata Párt képviselő-jelöltjeinek 23 bársonyszéket kell elhódítaniuk a republikánusoktól. Mindazonáltal az amerikai történelemben nem újdonság, sőt, bevált gyakorlat, hogy más párt uralja a törvényhozás egyik vagy mindkét házát, mint amelyik a végrehajtó hatalom (a Fehér Ház) irányítóját adja. Ezt a politikai gyakorlatot megosztott kormányzásnak nevezik. A félidős választásokon nem csupán a kétkamarás washingtoni törvényhozást, hanem a tagállamok törvényhozását is megújítják.

Igaz, Minnesotában Kansasben, Új-Mexikóban, Dél-Karolinában és Amerikai Szamoán csak a törvényhozás alsóházát, a képviselőházat választják újra, Louisianában Mississippiben, Virginiában és New Jerseyben pedig nem tartanak helyi parlamenti választásokat. A választási helyiségek az Egyesült Államok három időzónájában mindenütt helyi idő szerint reggel hét órától este nyolc óráig várják a voksolókat. Egyes településeken már reggel háromnegyed hatkor megnyithatják a helyiségeket, de a voksolás csak hétkor kezdődhet meg. A választási törvény szerint a szavazóhelyiségeknek legalább 13 órán keresztül nyitva kell tartaniuk.

Most adásban
Téma: Fókuszban a családbarát szemlélet az Esélyek utcájában – Molnár László alpolgármester és Csernus László önkormányzati képviselő, CSR tanácsnok
Ezt követő adásaink