Életmód
Hatalmas krátert fedeztek fel Grönlandon
Iflscience.com/hirado.hu Kép: Pixabay.com
2018. november 16.

A tudósok szerint a most felfedezett mélyedést nagy méretű aszteroida becsapódása okozta. Eddig azért maradt rejtve a kutatók előtt, mert mélyen a jég alatt található.

A krátert először három évvel ezelőtt vették észre a grönlandi jégtakaró feltérképezése során a szakemberek. Majd 2016 tavaszán egy német kutató repülőgép is készített egy új jégradarral felvételeket Grönland észak-nyugati része felett, amelyeken ugyancsak jól kivehető volt a nagy kiterjedésű, kör alakú mélyedés. Ezt követően kezdte meg egy tudóscsoport a vizsgálatokat a környéken Kurt Kjaer, a Koppenhágai Egyetem munkatársának vezetésével.

A most felfedezett kráter, amely 900 méter mélyen a Hiawatha-gleccser alatt húzódik, azért különleges, mert ez az első olyan meteorbecsapódás okozta mélyedés, amely a jég alatt bújik meg. A becslések szerint 31 kilométer széles és vélhetően egy másfél kilométeres, tizenkétmilliárd tonnás vasmeteorit becsapódása által keletkezett. Az esemény pontos időpontját egyelőre még nem sikerült meghatározni, de nem kizárt, hogy kétmillió évvel ezelőtt történt.

Következő adásunk
A Zala Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink