Külföld
Nagy tétje van a Katowicében zajló klímakonferenciájának
MTI Kép: Reuters/Kacper Pempel
2018. december 4.

Nagy a tétje az ENSZ – a lengyelországi Katowicében zajló – klímakonferenciájának, több mint 180 ország egyezkedik a párizsi egyezmény szabálykönyvének megalkotásáról, és a jelek szerint jó néhány ország kihátrál – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: a kéthetes konferencián eldől, hogy a 2015-ös párizsi politikai megegyezésből születik-e végrehajtott megállapodás.

Elmondta: a konferencia technikai nehézsége, hogy a megegyezés részletszabályait, finanszírozását, a vállalások teljesíthetőségét, illetve teljesítettségét egységes keretbe kell fésülni. Emellett egy sokkal nagyobb, politikai jellegű problémával is meg kell küzdeni, az országok rossz irányba haladnak, növekszik a károsanyag-kibocsátás, és míg a párizsi megállapodás egyik fő célkitűzése az, hogy a globális felmelegedést 2100-ig 2 Celsius-fok alatt kell tartani az iparosodást megelőző szinthez képest, addig jelenleg növekvő pályán van ez az érték – fűzte hozzá.

Ha a globális felmelegedés 2 Celsius-fok felé emelkedik, akkor az országok garantáltan elszabaduló klímaproblémákkal néznek szembe, amire nincs forgatókönyvük – mutatott rá Kőrösi Csaba.

Következő adásunk
Téma: Az Álomfejtés című darab bemutatása – Vendég: Kováts Kriszta színművész
Ezt követő adásaink