Belföld
Aki a légzőkészülék ősét és a gulyáságyút megalkotta
OPH / OKF Kép: OPH
2018. december 5.

Kőszeghi-Mártony Károlyra, a mai légzőkészülék elődje, a sűrített levegős „légzőkészület” feltalálójára emlékeztek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság emlékkonferenciáján kedden. Az eseményen elhangzott: a jeles hadmérnök alkotta meg az első gulyáságyút is, mely a mai napig fontos szerepet tölt be többek között a rendészeti szervek élelmezésében is.

Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, az országos katasztrófavédelmi főigazgató általános helyettese kiemelte, a konferencián egy olyan szakemberre emlékeznek, aki munkásságával jelentősen hozzájárult a tűzoltóság és a tűzvédelem fejlődéséhez. Kőszeghi-Mártony Károly alkotta meg ugyanis a ma használatos légzőkészülék elődjét, a sűrített levegős „légzőkészület”-et. A találmány és annak modern változatai immár kétszáz éve teszik lehetővé a mentést, óvják a tűzoltók életét - emelte ki a szakember, aki rámutatott: mint a legtöbb találmányt, az akkori eszközt is hadászati célra fejlesztették ki, de továbbfejlesztett változatait számos területen használják.

A főigazgató-helyettes hozzátette, Kőszeghi-Mártony Károlynak hadmérnöki, építőmérnöki munkássága mellett még egy ismert újítás is köszönhető: ő alkotta meg az első gulyáságyút.

OPH

A neves hadmérnök pályafutását Tőrös István, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa ismertette. Kiemelte a Dunaföldváron és Ercsinél épített sáncok megerősítését, az ágyúfúró üzem megtervezését, bemutatta a kórházak számára készített gőzzel főző „készület”, az életmentő „légzőkészület” és a gulyáságyú létrejöttének körülményeit is.

Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója a légzőkészülék fejlődéstörténetéről tartott előadást. Elmondta, hogy Kőszeghi-Mártony Károly 1827-ben, egy aknarobbantási baleset után kapott megbízatást János főhercegtől egy olyan készülék kifejlesztésére, ami biztonságossá teszi az aknászok munkáját. A kecskebőr sisakból és egy hatliteres palackból álló „légzőkészület” az árkász osztályoknál, a mérnökkari igazgatóságoknál és a bécsi tűzoltóknál volt rendszeresítve.

OPH

Diriczi Miklós tűzoltó ezredes sűrített levegős légzőkészülékek fejlődéséről, azok alkalmazására való felkészítésről beszélt.

Marosvári Csaba tűzoltó alezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának munkatársa a búvárok által használt légzőkészülékeket mutatta be.

OPH

Ambrus István tűzoltó alezredes, a műszaki főosztály munkatársa és Krátky Attila, a BM HEROS LEK Kft. ügyvezetője a katasztrófavédelemnél készenlétben tartott sűrített levegős légzőkészülékek karbantartásáról, felülvizsgálatáról tájékoztattak.

Adorján Attila, a Dräger Safety Hungária képviselője, illetve Szilva Balázs, a BAVLIS Kft. képviselője a modern sűrített levegős légzőkészülékekről elmondták, hogy a készülékek egyre kényelmesebbek, könnyebbek és a biztonság érdekében egyre több adatot képesek szolgáltatni viselőjük és saját maguk állapotáról.

OPH

Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, szeretnék valóban hagyománnyá tenni az emlékkonferenciát,

A konferencia végén az előadók a szervezők emlékplakettjét vehették át a főigazgató-helyettestől.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon immár harmadik alkalommal megrendezett emlékkonferencián a főigazgatóság, a megyei igazgatóságok szakemberei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói vettek részt, majd fogyaszthatták el a gulyáságyúban készült ebédet. A korábbi konferenciákon Roncsik Jenő tűzmegelőzési szakember, tavaly Szilvay Kornél, a szárazoltó eljárás kidolgozójának emléke előtt adóztak.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink