Belföld
Budapest és Washington családpolitikai együttműködésre készül
MTI Kép: pixabay.com
2019. február 9.

Budapest és Washington családpolitikai együttműködésre készül - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Washingtonban, ahol részt vett a Nemzeti Imareggelin, majd amerikai kormányzati politikusokkal tárgyalt.

Novák Katalin republikánus törvényhozókkal, valamint az amerikai Egészségügy és Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi igazgatójával, Garrett Grigsbyvel és főtanácsadójával folytatott megbeszéléseket.

"A családpolitikai kérdésekben szorosabbra kívánjuk fűzni az együttműködést, és közös fellépést tervezünk a különböző nemzetközi fórumokon megjelenő, általunk kedvezőtlennek ítélt jelenségek ellen" - fogalmazott az MTI-nek az államtitkár.

Kiemelte, hogy amerikai tárgyalópartnerei - köztük a republikánus törvényhozók is - nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar családpolitika iránt, elismeréssel adóztak az értékalapú rendszernek, felajánlva egyúttal az együttműködés lehetőségét.

Novák Katalin elmondta: az együttműködés első formája egy márciusban Washingtonban megrendezendő közös családpolitikai konferencia lesz. Ezen Magyarország részletesen ismerteti majd értékközpontú adópolitikáját, amely támogatja a családokat és a gyermekvállalást, valamint szó lesz arról is, hogy a családi értékek miként jelennek meg a magyar oktatási rendszerben.

Az államtitkár utalt arra, hogy nemzetközi szervezetekben és fórumokon, az Európai Unióban és az ENSZ-ben egyaránt olyan álláspontok jelennek meg, amelyeknek általánossá tételét mind az Egyesült Államok, mind Magyarország elutasítja.

Példaként említette az ENSZ Szexuális és Reproduktív Egészség és Jogok címen kidolgozott ajánlásait, amelyek az abortusz általánossá tételét szorgalmazzák. Budapest és Washington egyaránt helytelennek tartja a nemzetközi szabályozást a témában, hiszen a kérdésben dönteni minden ország belügye - hangsúlyozta Novák Katalin.

Ragaszkodunk szuverenitásunkhoz

- fogalmazott, hozzátéve, hogy Washington ugyanezt az álláspontot képviseli ebben a témában.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy Donald Trump amerikai elnök keddi évértékelő beszédében, majd csütörtökön a Nemzeti Imareggelin elmondott felszólalásában is hangsúlyosan szerepelt a kérdés, kiváltképp az abortusz ügye.

Kapcsolódó cikkek
Novák: ötvenezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon

A 2010-ben megkezdett programnak köszönhetően már sok ezerrel sikerült növelni a bölcsődei férőhelyek számát.

Novák: mintegy 95 ezer család otthonteremtését segítette a csok

Ez körülbelül négyszázezer embert jelent - közölte Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Következő adásunk
Téma: Városnéző séták az Erzsébetvárosban – Kutassy Dorottya projektreferens
Ezt követő adásaink