Életmód
Sok energiát spórolhatnának a középületek dolgozói
MTI / OPH Kép: MTI / Bodnar Boglárka
2016. május 5.

Magyarországról eddig 18 középület csatlakozott mintegy 1900 dolgozóval a Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek című európai uniós projekt keretében rendezett kampányhoz - közölte a GreenDependent Intézet, a projekt magyarországi partnere.

A végső energiafelhasználás mintegy 40 százaléka épületekhez kapcsolható, amivel párhuzamosan érdemes megjegyezni, hogy az EU épületállományának 12 százalékát középületek alkotják. A közszféra egyrészt sok embert foglalkoztat, másrészt a klímabarát kezdeményezésekben gyakran élenjár. Ebből merítkezve, a Spórolunk@kiloWattal kampány lehetőséget nyújt a közszférának, hogy megmutassa, milyen is egy klímatudatos szervezet és munkáltató - olvasható a projekt honlapján.

A 2016 márciusától 2017 februárjáig tartó versenyt azért hirdették meg, hogy a középületek dolgozói viselkedésváltozással minél több energiát takarítsanak meg korábbi fogyasztásukhoz képest, valamint minél több energiaspórolásról szóló figyelemfelhívó kampányt valósítsanak meg munkahelyükön - ismertette a szervezet.

A közlemény szerint a versenybe nevezett épületekben dolgozó munkavállalók úgynevezett munkahelyi energiaközösségeket alakítanak, számukra a GreenDependent Intézet felkészítő képzéseket tart az energia-megtakarításról, az éghajlatváltozás elleni fellépésről.

Magyarországon a kampány védnöke Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.

Az Európai Bizottság által finanszírozott projekt célja, hogy mintául szolgáljon a jövő energia hatékony irodái számára. Az akcióhoz eddig 9 országban mintegy 180 középület csatlakozott - olvasható a honlapon.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink