Közigazgatás

Állami kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából

Forrás: Miniszterelnökség, Kép forrása: szekelyfold.ma

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adományozott, melyeket megbízásából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adott át. Az átadást március 11-én tartották a Várkert Bazár Rendezvénytermében.

A MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozatát:

– a nemzetközi uralisztika területén meghatározó, többek között a szociolingvisztikai vizsgálatok meghonosítására, illetve a veszélyeztetett nyelvek megmentésére irányuló kutatásokat is magába foglaló tudományos pályája, valamint nagyhatású oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként dr. Bakró-Nagy Marianne-nak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete Finnugor és Nyelvtörténeti Osztálya vezetőjének és tudományos tanácsadójának, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanárának,

– a kanadai magyarság érdekében végzett, a magyar kultúra megismertetését és népszerűsítését szolgáló sokrétű szervező munkája, valamint a Kárpát-medencei magyarok támogatása terén kivételesen odaadó és elkötelezett karitatív tevékenysége elismeréseként Bessenyeiné Somorjai Ágnesnek, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnökének,

– a magyar szilárdtestfizikai kutatásokat meghatározó tudományos pályája, a tudománymenedzsment terén elért maradandó eredményei, valamint a fiatal tudósok utánpótlásának kinevelése érdekében végzett, odaadó oktatói és intézetvezetői munkája elismeréseként dr. Buka Ágnes Annának,
a fizikai tudomány doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja főigazgató-helyettesének, a Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet igazgatójának, tudományos tanácsadónak,

– a nukleáris asztrofizika területén nemzetközi szinten is nagyra becsült kutatási eredményei, valamint a tudományos ismeretterjesztés és a természettudományos oktatás népszerűsítését szolgáló, sokrétű tudományszervező tevékenysége elismeréseként dr. Fülöp Zsoltnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete tudományos tanácsadójának, volt igazgatójának,

– nemzetközi szervezetekben folytatott, a határon túli magyarság jogérvényesítését célzó áldozatos tevékenysége, különösen a csángóföldi magyar nyelvoktatás, valamint a Kanadában élő magyar közösség érdekében végzett munkája elismeréseként Komlóssy József Györgynek, az Európa Tanács szakértőjének, a Közép-Kelet-Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnökének,

– kiemelkedő, nemzetközileg is nagyra becsült atomfizikai kutatásai, a világ több nagy szinkrotronja mellett használt spektrométerek tervezésében játszott meghatározó szerepe, valamint a fiatal tudósok nevelése és a magyar atomfizika nemzetközi kapcsolatainak erősítése terén végzett elsőrendű munkája elismeréseként dr. Kövér Ákosnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete Atomfizikai Főosztálya vezetőjének és kutató professor emeritusának,

– hazai és nemzetközi szinten is nagyra becsült, számos tudományos műhelyt és kutatási programot életre hívó tudományetikai, kutatásszervezői és tudománypolitikai tevékenysége, valamint a népegészségügy, a közoktatás és a diplomácia területén egyaránt figyelemre méltó szakmai és társadalmi munkája elismeréseként Oberfrank Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete ügyvezető igazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara címzetes egyetemi docensének, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt vezetőjének,

– nemzetközi szinten is nagyra értékelt, főként a szilárdtestfizika és a transzmissziós elektronmikroszkópia területén kimagasló, több jelentős európai uniós kutatás-fejlesztési projektet is eredményező tudományos munkája elismeréseként dr. Radnóczi Györgynek, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja tudományos tanácsadójának,

– a talajfizika és az agroökológiai rendszermodellezés nemzetközi hírű szaktekintélyeként elért tudományos eredményei, főként a talajnedvesség és a növényi vízigény kapcsolatával foglalkozó kutatásai, a klímaváltozás várható hatásait előrejelző szimulációs modellalkalmazások fontos részét képező becslő egyenletek megalkotásának elismeréseként dr. Rajkai Kálmán Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézete Talajtani Osztálya vezetőjének, tudományos tanácsadónak,

– az ültetvényszerű fatermesztésben alkalmazott technológiai eljárási rendszerek korszerűsítését is magába foglaló, nemzetközileg is nagyra becsült tudományos munkája, illetve jelentős oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Rédei Károlynak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete tudományos tanácsadójának, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke egyetemi tanárának,

– kimagasló, különösen a műzene és a népzene érintkezési területeinek feltárása terén meghatározó jelentőségű zenetudományi és népzenekutatói életműve, illetve az Intézet népzenei gyűjteménye, a zeneoktatás multimédiás lehetőségeinek feltárása és a határon túli magyar népzene kutatása terén elért eredményei elismeréseként dr. Richter Pálnak, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézete igazgatójának és tudományos főmunkatársának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke tanszékvezető egyetemi docensének;

a MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozatát:

– több évtizedes szerkesztői és kiadói munkája, a kisebbségkutatás terén végzett elkötelezett tevékenysége elismeréseként dr. Cholnoky Győző Miklósnak, a Kisebbségkutatás című folyóirat alapító főszerkesztőjének, a Lucidus Kiadó ügyvezető igazgatójának,

– kiemelkedő szakmai-tudományos munkája, illetve a vajdasági magyar közösségért végzett önzetlen társadalmi munkája elismeréseként dr. Dujmovics Ferencnek, a Vajdasági Klinikai Központ nyugalmazott igazgatóhelyettesének, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Kórélettan Tanszéke volt tanszékvezető egyetemi tanárának,

– a koraújkori Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság kapcsolatrendszerének feltárására, a székely önkormányzatok fejlődésére és a fejedelemség kormányzattörténetére irányuló kutatásai, valamint a hazai és erdélyi magyar történettudomány együttműködését elősegítő, rangos szakmai munkája elismeréseként dr. Oborni Teréznek, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézete tudományos főmunkatársának,

– a kőzettan és a geokémia területén elért tudományos eredményei, a határon túli magyar felsőoktatás újraindítását elősegítő, valamint a külföldi és határon túli magyar egyetemeken végzett, elhivatott oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Szabó Csabának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Kőzettani és Geokémiai Tanszéke egyetemi docensének,

a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozatát:

– a politikatudomány területén, főként az erkölcs, a vallás és a hatalom összefüggései tekintetében jelentős tudományos munkája, valamint sokoldalú tudományszervező és publicisztikai tevékenysége elismeréseként
dr. Balázs Zoltánnak, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Politikatudományi Intézete tudományos főmunkatársának

– a felvidéki magyarság társadalmi, politikai és kulturális életét meghatározó, több évtizedes közösségszervező és népművelő tevékenysége elismeréseként Dániel Erzsébetnek, a Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás, a Csemadok Alapszervezet és a Szülőföldért Polgári Társulás Nána elnökének,

– a bánsági magyar közösség megmaradása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége és példaértékű közéleti szerepvállalása elismeréseként dr. Erdei Ildikónak, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatójának, a Temes Megyei Civil Tanács elnökének,

– a vajdasági magyar közösség nyelvének és kultúrájának megőrzése érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Fodor Istvánnak, a Magyar Szó újvidéki napilap újságírójának,

– a kárpátaljai kertészmérnök képzésben és a középiskolai környezeti nevelés terén végzett kiemelkedő oktatómunkája elismeréseként Kohut Erzsébetnek,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docensének,

– a Kárpát-medence késő rézkorával és kora bronzkorával kapcsolatos kutatásai, a Magyarország Régészeti Topográfiája kutatási program szervezőjeként végzett kiváló munkája, valamint jelentős régészeti leletmentésekben való közreműködése elismeréseként Ködmönné dr. Bondár Máriának, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézete tudományos főmunkatársának,

– a felvidéki magyarság identitásának megőrzését és hagyományainak továbbörökítését szolgáló kultúraszervező és népművelő tevékenysége elismeréseként Reicher Gellértnek, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szervezőtitkárának,

– a pásztázó elektronmikroszkópia első számú hazai szaktekintélyeként végzett kiváló szakmai munkája, a módszer metodikájának és alkalmazásainak fejlesztésével kapcsolatos kutatásai elismeréseként
Tóth Attila Lajosnak, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete tudományos főmunkatársának;

a MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozatát:

– a világ számos pontjáról Magyarországra érkező tudósok és kutatók kényelmét szolgáló, odaadó vendéglátói munkája elismeréseként Varga Erika Évának, a Magyar Tudományos Akadémia Létesítménygazdálkodási Központ, Domus Vendégháza vezetőjének.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontja, továbbá a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III.11.) MvM rendelet alapján

YBL MIKLÓS-DÍJAT adományozott:

– kiváló tér- és formaérzékről tanúskodó, letisztult forma- és egyedi gondolatvilágú építészi munkássága, egyetemi, főiskolai oktatói illetve szakmai ismeretterjesztő tevékenysége, valamint az építész szakmai közéletben való aktív szerepvállalása elismeréseként Hőnich Henrik Györgynek, az Architectura 2001 Bt. ügyvezetőjének,

– magas színvonalú építész alkotói, egyetemi oktatói és főépítészi munkássága, valamint az építészet jobb társadalmi elfogadtatása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Lantay Attilának, Székesfehérvár megyei jogú város főépítészének,

– gazdag, értékmentő és értékteremtő építészeti munkássága, szakmai elhivatottsága, valamint főépítészként végzett tevékenysége elismeréseként Viszlai Józsefnek, Miskolc megyei jogú város volt főépítészének, a V+A Építész Iroda vezető tervezőjének;

MAGYARY ZOLTÁN-DÍJAT adományozott:

– a közigazgatásban kifejtett több mint két évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint a Kormányhivatalnál megvalósuló európai uniós és hazai forrásból történő beruházások megvalósítása érdekében végzett munkája elismeréseként Csikós Sándornak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya főosztályvezető-helyettesének,

– a közigazgatási bürokráciacsökkentés előkészítésében és jogi kodifikációjában végzett vezető tevékenységéért, valamint a területi közigazgatás átalakításával és a hatósági eljárások szabályozásával kapcsolatos kimagasló szakmai munkája elismeréseként dr. Horváth Tamásnak, a Miniszterelnökség Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság Hatósági Szakigazgatási Főosztálya főosztályvezetőjének,

– az új államtudományi képzések kifejlesztése és bevezetése érdekében kifejtett tevékenysége, valamint a közszolgálati jog kutatása és oktatása terén végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként dr. Kiss Györgynek, az MTA doktorának, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánjának

– a területi államigazgatás átalakításának előkészítése, megszervezése és végrehajtása terén végzett eredményes munkája, valamint az átalakítás megvalósításához szükséges jogszabályok megalkotása érdekében kifejtett kimagasló színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként dr. Pilz Tamásnak, a Miniszterelnökség Területi Közigazgatás Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkársága helyettes vezetőjének, a Területi Közigazgatás-fejlesztési Főosztály főosztályvezetőjének,

– a gyámügyi igazgatásban több mint három évtizeden át kiemelkedő színvonalon végzett munkája elismeréseként Tóthné Bertók Ágnesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya gyámügyi ügyintézőjének.

Lázár János Miniszteri Elismerő Oklevelet adományoz:

– Arnótfalvy Ritának, a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala Gyámügyi Osztálya gyámügyi ügyintézőjének,

– dr. Burai Mihály Istvánnak, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala hivatalvezető-helyettesének,

– Horváthné dr. Paizs Teréz Magdolnának, a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya főosztályvezetőjének, megyei tisztifőorvosnak

– Mészölyné Komcsák Ilonának, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztálya, építésügyi ügyintézőjének, főépítészi referensnek,

– Papp Editnek, a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala Kormányablak Osztálya személyi okmány koordinátorának,

– Sipos Lászlónénak, a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala Kormányablak Osztálya kormányablak ügyintézőjének,

– Szanyi Zoltánnénak, a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala kormányablak ügyintézőjének,

– dr. Vörös Géza Csabának, a Tolna Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya főosztályvezető-helyettesének,

– Dr. Wächter Walter Lászlónak, a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya vezetőjének, járási tisztifőorvosnak.

Related Posts

1 of 2