Belföld
Albérlet-felügyelet a problémás lakók ellen 
Kosár/M1 Kép: Pixabay
2016. november 7.

A szépen berendezett szobából semmi nem maradt, csak a koszos falak – vannak albérlők, akik nemcsak a fizetéssel maradnak el, de az ingóságokat is ellopják kiadott lakásból. Albérlet-felügyelők segíthetnek a problémás lakásbérlőkkel folytatott vitákban.

Ne gyere, mert nem tudok fizetni – ezt az sms-t küldte albérlője Párdy Balázsnak, akinek ezután nagyon sok gondja akadt a férfival.

Először szimpatikus volt

A lakástulajdonos tavaly ősszel hirdette meg a lakását, amire nagyon sokan jelentkeztek, majd a beszélgetések után úgy tűnt, jól választott albérlőt. Először a férfi barátnőjével egyeztetett, aki rendkívül szimpatikusan viselkedett, és csak a harmadik alkalommal találkozott a férfival, amikor a szerződés aláírására és a pénz átvételére került sor.

Kezdetben minden rendben ment, de pár hónap múlva a férfi úgy döntött, ingyen használja a lakást, mindezt sms-ben közölte. A tulajdonos felhívta, de az albérlő kinyomta a telefont, előtte csak annyit mondott, hogy felejtse el Párdy Balázs a lakását.

Albérlet-felügyelet

Hasonlóan problémás volt az albérlője egy nyugdíjas asszonynak, aki tavaly adta ki a házát. Albérlői az első évben fizettek, aztán már nem, az idős nő pedig nem tudott megszabadulni tőlük.

Végül az asszony rátalált egy albérlet-felügyeleti cégre, amely vállalta, hogy segít a bérlők kiköltöztetésében. A követeléskezelő vállalkozás minden helyszíneléskor jegyzőkönyvet készít: megnézik az ingatlan állapotát, az óraállásokat, amelyeket rögzítenek, majd így történik a birtokba visszaadás a tulajdonos részére – mondta a vállalkozás vezetője, Dajka Zoltán.

Kirámolják a lakást

Miután a nyugdíjas nő albérlői távoztak, a házban szinte csak kosz és szemét maradt, az ideiglenes lakók elvitték a bojlert, a csapokat, szétszedték a szekrényeket. Az eset nem egyedi, szinte már rendszeres, hogy a nem fizető bérlők ki is pakolják a bérelt lakásokat, amikor elmennek, de előtte még őrületbe kergetik a tulajdonosokat – Balázsékat bérlőjük többször meg is fenyegette.

Mint a lakástulajdonos mondta, feleségével az albérlő közölte, tudja hol laknak ‒ a szerződésben úgyis benne van ‒ és szétvágja a fejüket, a lakást pedig tényleg felejtsétek el, ahhoz nekik már semmi közük.

A profiknak is sok időbe telik

Azon, hogy az ilyen emberek elhagyják az ingatlant, a profi szakemberek is hónapokig dolgoznak. Párdy Balázséknak is Dajka Zoltánék segítettek megszabadulni a nem fizető bérlőtől, aki szintén koszt és teljesen kifosztott szobát hagyott maga után, még az izzókat is kicsavarta.

Igazolást kellene kérni

Dajka Zoltán szerint a hasonló esetek elkerüléséért lehetőség szerint érdemes jövedelemigazolást vagy nyilatkozatot kérni arról, hol dolgoznak. Ha valaki úgy költözik be egy albérletbe, hogy nincs bevétele, abból baj lesz – tette hozzá.

Párdy Balázsnak a nem fizető bérlője minden elmaradt költséggel és a lepusztított, kirámolt lakással együtt nagyjából 700 ezer forint kárt okozott.

-