Gazdaság
Az ezer milliárdot is meghaladhatja a kiskereskedelmi forgalom decemberben
MTI Kép: Reuters/Eric Thayer
2016. november 16.

Nagy karácsonyi rohamra számítanak a kereskedők, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint a teljes kiskereskedelmi forgalom mintegy 50 milliárd forinttal lehet több decemberben, mint az előző év utolsó hónapjában, így túllépheti az ezer milliárd forintot.

A szervezet szerdai közleményében felidézte: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén az első kilenc hónapban 5 százalékkal nőtt az áruházak, boltok értékesítése. Az előzetes számítások szerint decemberben is 5 százalékkal nőhet a kereskedelmi forgalom, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem, mert a keresetek eddig is 7-8 százalékkal nőttek, sok területen év közben folyamatos volt a bérek növekedése, az év utolsó hónapjában pedig még vastagabb boríték várható számos vállalkozásnál - közölte az OKSZ.

Decemberben a mikulás, a karácsony és a szilveszter, az ajándékok és az ünnepi élelmiszerek is húzzák felfelé a kiskereskedelem mérlegét. A szövetség szerint várhatóan az ünnepi asztalra valókra, valamint az ajándékokra egyaránt 90-90 milliárd forintot költenek majd a vásárlók, az év végi ünnepekre így összesen legalább 180 milliárd forintot fordítanak.

Az Árukereső.hu vizsgálata szerint idén átlagosan 30 500 forintot szánnak a karácsonyra a magyar internetezők, akik átlagosan 5 embernek vesznek karácsonyi ajándékot, a többség a szűk családnak.

Az internetező lakosság idén is főként ruházati cikkeket, könyveket, szépségápolási termékeket, kozmetikumokat, valamint játékokat vásárol ajándékba, a szűk családban népszerűek lesznek a szórakoztató és egyéb elektronikai termékek, valamint a lakásfelszerelési és barkácscikkek is.

A kutatást az Árukereső.hu megbízásából a GKI Digital készítette októberében. A felmérés online adatfelvétellel történt, 1700 fős válaszadói minta alapján, a kutatás az aktív internetezők karácsonyi vásárlási terveit mutatja be.

-