
Idén először két programmal is kapcsolódik az B32 Galéria és Kultúrtér (Bartók Béla út 32.) a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz – tájékoztatott a Rádió Orienten Pintér Szonja. A kerületi kulturális intézmény kurátora elmondta, hogy Csikós Attila Díszítők címet viselő halálos komédiája és Kovács Péter Kossuth-díjas festőművész kiállításmegnyitója egyaránt szerepel a fővárosi kulturális seregszemle kínálatában.
Csikós Attila komédiája, a Díszítők nemcsak humoros, de komoly pszichológiai kérdéseket is boncolgat. Az eredetileg 2014-es színművet idén Dolmány Attila rendezésében láthatja a közönség március 31-én, pénteken este, valamit április 7-én és május 12-én is.
A darab arról szól, hogy mi történik, ha hat ember egy kis térben ragad? „Felszínre kerülnek az egymással, de leginkább saját magukkal kapcsolatos problémák. A Díszítők című darabban hat színházi díszítőre rázárult szobájuk ajtaja, pedig dolguk van. A nézők elfoglalták helyüket, az ügyelő folyamatosan felszólítja a színészeket és a dolgozókat is a kezdésre, de az ajtó nem nyílik. Az előadás elkezdődött, de később kiderül: a szobában ragadt díszítőknek közel sem ez a legnagyobb problémájuk. Látszólag egymásnak esnek szavakkal, ugyanakkor a monológjaikból kiderül: magukkal, az életükkel, nehéz sorsukkal vagy kilátástalan jövőjükkel küzdenek igazán” - olvasható az ujbuda.hu oldalon. Mint írják, nagy átalakításokon ment át a darab, mentes lett az aktuálpolitikai utalásoktól, és több lett benne a humor is, ám ez a valós mondanivalót nem befolyásolja.
A másik, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében is meghirdetett újbudai program Kovács Péter Kossuth-díjas festőművész kiállításmegnyitója lesz, április 5-én 18.00 órától. Pintér Szonja, a B32 Galéria kurátora elmondta, hogy a 11. kerülethez kötődő alkotó a festészet konstruktív elemeiből is építkező figuratív expresszionizmus jeles képviselője.
A kurátor felhívta a figyelmet a tavaszi időszak egyéb újbudai programjaira is. A Karinthy Szalonban március 21-én 18.00 Krajcsovics Éva képzőművész Tristán című kiállítása nyílik. Ugyanitt április 25-én Zsemlye Ildikó szobrászművész és Ujházi Péter festőművész közös kiállítására kerül sor.
A B32 Galéria Trezor Galériájában, ahol tematikusan design-nal foglalkoznak, Király Fanni kiállítása nyílik április 6-án 18 órakor.
A B32 Galériában családi húsvéti készülődésre várják a családokat a design jegyében április 8-án, szombaton 10.00-18.00 között a Tavaszi Mese és Dizájn Marketen.
