
A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét: szeptember első heteiben jellemzően megduplázódik a beteg kisgyermekek száma az orvosi rendelőkben. Pedig megfelelő vitamin- és tápanyagbevitellel sokat tehetünk az ún. közösségi betegségek megelőzéséért, sőt, a kisgyermekkori táplálkozás minősége a felnőttkori egészségre is hatással van. Mégis a magyar szülők többsége egyéves kor felett már kevésbé ügyel a vitaminpótlásra, és tízből hét baba bölcsődés korára túl kevés D-vitamint és vasat kap ‒ hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Gyermekorvosok Társasága.
A vitaminpótlásra már a fogantatás pillanatától fontos figyelmet fordítani: a megfelelő magzati fejlődést, a kisgyermekkori növekedést, sőt, a felnőttkori egészségi állapotot is befolyásolja, hogy mit fogyaszt a kismama és a kisbaba, illetve milyen környezet veszi körül a gyermeket. A legfrissebb kutatások szerint a dohányzás, az elhízás, a stressz, valamint a táplálkozás kulcsszerepet játszik az egészségfejlődésében, így a szülők felelőssége egyre hangsúlyosabbá válik ‒ különösen az első 1000 nap során.
A szülő életmódja a gyermek egészségét is befolyásolja
Az epigenetika egy új tudományág, amely azt vizsgálja, hogy milyen egészségtani hatása lehet a szülőt és a gyermeket körülvevő környezeti tényezőknek. A friss kutatási eredmények azt mutatják, hogy
Azon férfiak fiai, akik 11 évesen már dohányoztak, 9 éves korukra szignifikánsan magasabb testtömegindexszel rendelkeztek, mint a vizsgálatban részt vevő többi fiúgyermek. A várandósság alatti megfelelő táplálkozás pedig olyan felnőttkori betegségek kialakulását előzheti meg a babánál, mint a diabétesz, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.
Ennek ellenére egy közelmúltban publikált hazai iparági kutatás szerint mindössze tízből négy kismama változtat az étrendjén, és a megnövekedett vitamin- és ásványianyag-igény pótlására is csak kevesen ügyelnek. Pedig a magzat megfelelő fejlődéséhez az átlagosnál több vasra, kalciumra, folsavra, magnéziumra és B-vitaminokra van szükség, a D-vitamin és a vasbevitel pedig nemcsak a várandósság idején, hanem a baba születése után is nélkülözhetetlen.
A bölcsődés és óvodás időszak tudatos felkészülést igényel
A kisgyermek fejlődésben lévő immunrendszerének nagy megterhelést jelent a közösségbe kerülés időszaka. A szervezet számos idegen vírussal és baktériummal találkozik, amelyek könnyedén okozhatnak megbetegedést. Ennek köszönhetően a gyermekorvosi rendelőkben szeptemberben megduplázódik a betegek száma. „Bár a bölcsőde- és óvodakezdésre jellemző heveny betegségek általában gyors lefolyásúak, mégis mind a gyermekre, mind a szülőre nagy terhet rónak, hiszen megnehezítik a beilleszkedés folyamatát. Ráadásul a betegségek az újbóli fertőzések miatt rövid időn belül megismétlődhetnek. Fontos, hogy a szülő tudatosan készüljön erre az időszakra, és az életkornak megfelelő vitaminszükséglet fedezésével, a helyes kézmosásra való neveléssel, valamint a kiegyensúlyozott, vitamindús étrend biztosításával felkészítse a gyermek szervezetét a közösségbe lépésre” – hívta fel a figyelmet Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.
„Az érintett gyerekek leggyakrabban náthával, hörghuruttal, valamint hányással, hasmenéssel járó megbetegedésekkel küzdenek. Fontos, hogy mindig várjuk ki a teljes gyógyulást, mielőtt visszaengedjük őket a bölcsődei közösségbe – ha nem vagyunk biztosak abban, hogy ez mikor következik be, bátran kérjük a gyermekorvos segítségét!” – tette hozzá a szakértő.
Minden negyedik magyar kisgyerek túl kevés vasat kap
Bár a közösségi megbetegedések többsége megfelelő kezelés esetén szövődmény nélkül gyógyul, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre.
– pedig mindkét tápanyag kulcsszerepet játszik az immunrendszer működésében.
A legfrissebb hazai adatok alapján minden negyedik 1-3 éves kisgyermek túl kevés vasat visz a szervezetébe, a D-vitaminhiány gyakorisága pedig ennél is magasabb: tíz bölcsődés korú gyermek közül hétnél túl alacsony a D-vitamin bevitel szintje. Mindez főként annak köszönhető, hogy az első születésnap után az anyák csaknem fele abbahagyja a D-vitamin készítmények napi adását, a vaspótlásra pedig szinte egyáltalán nem ügyelnek.
– fejtette ki Velkey György. A vitaminbevitelben a különböző vitaminkészítmények vagy a junior gyerekitalok is a szülők segítségére lehetnek.
„Az immunerősítést és a vitaminpótlást soha nem késő elkezdeni, így akkor is érdemes rendszeressé tenni, ha már közösségbe jár a gyermek. Segít lerövidíteni és enyhíteni az esetleges betegségek lefolyását, illetve megelőzi a későbbi fertőzéseket” – foglalta össze Velkey György.