Közigazgatás
Jövőre átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere
OPH Kép: pixabay
2017. november 17.

2018. január elsejétől egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok – mondta a Rádió Orientnek Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője, aki szerint ez is része a közigazgatásban egyre jellemzőbb generalista ügyintézés terjedésének.

A jövő év elejétől több változás is életbe fog lépni, amely érinti a járási hivatalok mindennapi munkáját. Egyrészt hatályba lép a közigazgatási eljárásról szóló törvény, amely a hivatalvezető elmondása szerint egyszerűbb és átláthatóbb ügyintését fog eredményezni. Erre fel kell készíteni a hivatalnál dolgozó munkatársakat, amelyre várhatóan még a novemberi hónap folyamán sor fog kerülni. „Az 5 osztály munkatársai részére külön-külön képzéseket fogok tartani, így családias légkörben tudjuk megbeszélni a felmerülő kérdéseket” – mondta.

Emellett szintén 2018. január elsejétől átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere, amelynek keretében

egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok.

Mindez azonban nem érinti a speciális területeket – mutatott rá Tarnavölgyiné Tényi Ágnes. Kiemelte: mindezen intézkedések a specializáció helyett egyre inkább a generalista ügyintézési szemléletmód terjedését célozzák a közigazgatásban.

Téma: Slágerügyek a Nagykátai Járás ügyintézésében
Vendég: Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes hivatalvezető, Nagykátai Járási Hivatal
A műsort vezeti: Óvári Enikő
00:33 Két éve működik a kormányablak
05:08 Mindenki időben igényelte az e-személyit
06:07 A hatósági osztály új feladatai
08:47 A hatósági ellenőrzések tapasztalatai
11:46 Pályaválasztási kiállítás az általános iskolásoknak
14:35 Új földhivatali feladatok
21:43 Jön az új közigazgatási eljárási törvény
23:49 A generalista szemléletmód terjedése
28:32 Fejlesztési területek a járásban
Következő adásunk
Téma: Megnyílt a Szent László téri korcsolyapálya – D. Kovács Róbert Antal polgármester
Ezt követő adásaink