Belföld
Soltész Miklós: újra értékké vált a család
OPH Kép: pixabay.com
2018. október 28.

2018-ra, a családok évére elértük, hogy a gyermekvállalás és a házasságkötések száma jelentős mértékben megnőtt, ezzel együtt csökkent a válások és az abortuszok száma – emlékeztetett a Rádió Orienten a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az idei évet a családok évének hirdette meg a kormány, amelynek célja, hogy ráirányítsák a családok jelentőségére a figyelmet. „Mindez nem véletlen, hiszen

az elmúlt 8 évben jelentős eredményeket értünk el a családpolitika területén.

A számok magukért beszélnek, hiszen a 2010-es 1,25-ös gyermekvállalási ráta mára 1,5 lett” – emelte ki az államtitkár.

Soltész Miklós ugyanakkor rámutatott, hogy mindez nem elég a népesség megtartására, de jó irányba halad az ország, hiszen emellett 40 százalékkal nőtt a házasságkötések és 20 százalékkal csökkent a válások száma, valamint 25 százalékkal kevesebben döntöttek a terhesség megszakítása mellett.

Van egy következetes családpolitikánk, amelynek a támogatási rendszere a munkára és a tanulásra alapszik”

– mondta.

Fontos az egyházak szerepe

A család mint érték népszerűsítésében és lelki támogatásában fontos szerep jut a vallási felekezeteknek – véli az államtitkár. Mint arra felhívta a figyelmet, a demográfiai nehézségek megoldása kettős: az egyik az anyagi oldal, a másik pedig a lelki. Az előbbiben tudott a kormány olyan intézkedéseket hozni, mint a családi adókedvezmény, a gyed extra és a CSOK. Az utóbbiban pedig

jelentős szerep jut az egyházaknak, akik felkészíthetik a fiatalokat a családos életre és lelki támogatást nyújthatnak azoknak az anyáknak, akik a gyermeknevelést választják hivatásuknak akár hosszú évtizedekre is.

Téma: A magyarországi nemzetiségek helyzete, lehetőségei és az egyházak szerepe, szerepvállalása a Családok Évében
Vendég: Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
A műsort vezeti: Adorján András
00:30 A romániai népszavazás lényege
03:52 A családpolitika eddigi eredménye
07:05 Az egyházak szerepe
18:24 Az egyházak felújítási támogatása
21:32 A kormány egyházhoz való viszonya
27:51 A kisebbségek támogatása
Következő adásunk
Kőbányai Híradó
Ezt követő adásaink