Kultúra
Új képpel gazdagodott a Nemzeti Portrétár
hirado.hu Kép: Nemzeti Portrétár Alapítvány
2019. március 12.

Egy lelkiismeretes magánszemélytől a Nemzeti Portrétárba került Morvay Ignác, a napóleoni háborúk magyar származású címzetes alezredesének arcképe – közölte a Nemzeti Portrétár Alapítvány.

„Hódmezővásárhelyen, 1776-ban született alezredes volt az, aki Széchenyi István háromszori kérésére is nemet mondott, hogy megvásárolhassa tőle ezredének rangelsőségét. Ezzel meggátolta Széchenyi katonai előmenetelét, aki elkeseredésében 1825-ben el is hagyta a hadsereget és politikai pályára lépett” – írja közleményében a portrétár.

A római katolikus Morvay Ignác Trencsén megyei eredetű nemesi család tagjaként született Hódmezővásárhelyen 1776-ban. 1793. január 23-án közlegényként kezdte katonai szolgálatát az akkori Vécsey-, későbbi 4. számú huszárezredben. 1794. augusztus 26-án vice-, 1794. október 27-én valóságos káplárrá (tizedes) lépett elő. 1799. április 18-án alhadnagyi, majd 1805. július 16-án főhadnagyi kinevezést nyert. 1809. május 1-én másod-, 1809. július 1-jén elsőkapitánnyá lépett elő. 1829. július 8-án, őrnagyi kinevezés mellett, az 1. számú Császár-huszárezredbe helyezték.

1833. február 1-jével, alezredesi rang adományozása mellett, 40 év folyamatos katonai szolgálatot követően, nyugállományba helyezték. 1837. október 8-án Lippán, Temes vármegyében hunyt el. 1794 és 1815 között valamennyi hadjáratban részt vett, melyek során többször kitüntette magát, háromszor pedig súlyosan meg is sebesült. Annyit még lehet tudni róla, hogy nagyon jó lovas volt. Jól beszélt németül, magyarul és latinul, továbbá egy keveset franciául és lengyelül is. Nőtlen volt. A Hadseregkereszt birtokosa.

A képen az 1. számú Császár-huszárezred őrnagyaként szerepel, Hadseregkereszttel a mellén” – tájékoztatott dr. Réfi Attila történész, a Nemzeti Portrétár tudományos vezetője.

A Nemzeti Portrétár Alapítvány módszeresen kutatja fel, és azonosítja a magyar nemzet történelmében szerepet játszó személyek fennmaradt arcképeit, amelyeket digitális adatbázisában minden érdeklődő számára ingyenesen elérhetővé tesz. A Nemzeti Portrétár kiemelt célja, hogy a történelmi Magyarország területén fellelhető portrék felkutatásával, és azonosításával mind közművelődési, mind oktatási-kutatási célokat is elősegítsen.

Következő adásunk
Téma: Finiséhez ért a kőbányai korzó felújítása – D. Kovács Róbert Antal polgármester
Ezt követő adásaink