Közigazgatás
Rétvári Bence: a nemzet megmaradásának fontos elemei a kistelepülések
MTI Kép: Pixabay
2019. április 11.

A nemzet egyik fő bázisa, megmaradásának és utánpótlásának fontos elemei a kistelepülések – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon.

Rétvári Bence a magyar–román határ mellett fekvő község felújított művelődési házának és új orvosi rendelőjének átadásán azt mondta, az adatok szerint a 18 év alattiak aránya a kistelepüléseken több mint 20 százalék, a fővárosban pedig 17 százalék. A 65 év fölöttiek aránya a nagyvárosokban és Budapesten magasabb, átlagosan több mint 20 százalék, míg a kisebb településeken ez csak 18 százalék.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a nemzet jövőjét és utánpótlását keressük a gyermekekben és a fiatalokban, akkor őket ma nagyobb számban a vidéki kistelepüléseken találjuk meg.

Rétvári Bence arról beszélt, 2010 után folyamatosan érkeztek a támogatások a falvakba és a kisebb városokba, a fejlesztésekkel párhuzamosan pedig az ott élők aktivitása is növekedett. Jelenleg csaknem kétszázezerrel több embernek van aktív munkaviszonya, mint kilenc évvel ezelőtt, ez a plusz munkavállalói létszám hatalmas előrelépést jelent ezeknek a településeknek – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, ezeken a helyeken az elmúlt években nagyobb mértékben emelkedtek a jövedelmek, mint a nagyvárosokban, előbbiekben 33 százalékkal, míg utóbbiakban körülbelül 25 százalékkal több fizetést vihettek haza az emberek. Az államtitkár szerint ezekből az adatokból is látszik, hogy a kormány a kistelepülésekben nagyon fontos részét látja az országnak.

„Akkor lehet egy ország sikeres, ha a főváros, a nagyvárosok, a kisvárosok, valamint az ország lakosságának harmadát adó falvak is sikeresek és van perspektívájuk” – mondta Rétvári Bence.

Az orvosi rendelő létesítésével kapcsolatban a kormánypárti politikus kiemelte, hogy míg 2010-ben egy átlagos magyar háziorvosi praxis bevétele havonta 867 ezer forint volt, ez mára 1 millió 596 ezer forintra emelkedett. Emellett pályázati forrásból 44 milliárd forint többlettámogatás jutott az orvosi rendelők felújítására, ebből elsősorban azok korszerűsítését és felszerelését segítette a kormány – mondta.

A kabinet emellett a praxisjog megvásárlására és a letelepedésre egyaránt ad vissza nem térítendő támogatást a háziorvosoknak, így összességében 5,6 milliárd forintból 262 letelepedési pályázatot és 230 praxisjog megvásárlását tudta segíteni – tette hozzá a parlamenti államtitkár.

Rétvári Bence kitért arra, hogy 2010 óta radikálisan nőtt a vállaji művelődési házhoz hasonló profilú közművelődési intézmények száma is, kilenc évvel ezelőtt kevesebb mint 3 ezer volt, ma már több mint 5500 működik szerte Magyarországon.

Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a nyírbátori választókerületben 104 pályázat nyert el támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, ami mintegy 13 milliárd forint értékű fejlesztési lehetőséget jelent Nyírbátor körzetében.

Vilmos István, Vállaj független polgármestere arról szólt, hogy a művelődési központ felújítására a Vidékfejlesztési Program támogatásával 50 millió forintot fordítottak, az orvosi rendelőt pedig a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatának keretében elnyert mintegy 60 millió forintból építették fel. Mindkét pályázathoz ötszázalékos önerőt biztosított az 1300 lakosú község önkormányzata.

Most adásban
Téma: A foglalkoztatás helyzete a 2018. évi munkaügyi ellenőrzések alapján – dr. Bakos József főosztályvezető, Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály, Pénzügyminisztérium
Ezt követő adásaink