Gazdaság
Varga: eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz
MTI Kép: PM
2019. június 12.

Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz, az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

2023-ra azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 11 ezer milliárd forintra növekedjen a lakossági állampapír-állomány – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: a most beérkezett adatok alapján ez az összeg elérte a 8060 milliárd forintot, köszönhetően annak, hogy a máp plusz rendkívül jól teljesített az első héten, 2019. június 3. és június 7. között 529 milliárd forintot jegyeztek belőle. Ez minden korábbinál magasabb összeg, ilyen mennyiség egyetlen hét alatt még nem fogyott más lakossági állampapírból. Az eddigi csúcsot 2017-ben az 1MÁP tartotta, akkor feleannyiért, 206 milliárd forintért vásároltak az egy éves állampapírból.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy az új állampapír nemcsak a magyar emberek számára előnyös, hanem Magyarország stabilitását is erősíti. A kormány célja az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, amelyet segíthet a magyar emberek erőteljesebb szerepvállalása az adósságfinanszírozásban. Az új állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés, amely nemcsak adómentes, hanem magas kamatozású is, öt év alatt összességben 27,35 százalékos hozamot biztosít.

Kapcsolódó cikkek
Gion Gábor: Több szempontból előnyös lesz az új lakossági állampapír

„A lakosság számára könnyen érthető, egyszerű, biztonságos, magas hozamot biztosító” állampapírról döntött a kormány.

Következő adásunk
Téma: Új finanszírozási lehetőségek a mezőgazdaságban – Mezei Dávid uniós agrártámogatási igazgató, Takarékbank, Uniós Agrártámogatási Igazgatóság
Ezt követő adásaink