Gazdaság
Szakember: jóval többre lenne képes a magyar mezőgazdaság
OPH
2019. június 17.

A hazai agrárium kibocsátása 2010 óta növekedést mutat, ugyanakkor az elért eredményeknél jóval többre képes az ágazat - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai főigazgató-helyettese az OrientPress Hírügynökség által szervezett, Középpontban a magyar vidék című konferencián. Papp Gergely kifejtette: 18-20 millió ember élelmiszer-ellátását is lehetővé tenné az ország agroökológiai potenciálja.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetése egyfajta iránymutatóul – és feladatmeghatározásul – készítette el az Erősödő agrár- és élelmiszer-gazdaság, jólétében gyarapodó vidék című 80 oldalas tanulmányát 2018 folyamán- emlékeztetett Papp Gergely, aki leszögezte: azt tekintik fő feladatuknak, hogy azokat a termelőket segítsék, akik saját maguk és családjuk megélhetését mezőgazdasági tevékenységgel kívánják biztosítani, és a vállalkozásukat majd a gyerekeiknek akarják átadni, hosszú távon gondolkodnak. A NAK feladatának tekinti, hogy megalkossa – ha kell, megváltoztassa – a jogszabályokat, és meghozassa a szükséges kormánydöntéseket, amelyeket a dokumentumban előirányozott - jelentette ki a szakember.

OPH

Nem lehet megúszni a modernizációt

A mezőgazdaság modernizációja elkerülhetetlen - szögezte le a főigazgató-helyettes. A termelőknek el kell fogadniuk, hogy változik a világ, ma már nem működik az „azt csinálom, amit az apám csinált, meg amit az apám apja csinált” modell. A digitalizáció szinte mindent átalakít, új technológiák jelennek.

Aki nem tud lépést tartani, annak hosszú távon komoly problémái lesznek.

Folyamatosan meg kell újulni, képesnek lenni az új befogadására, és ha kell, átalakítani a saját működést is. Ugyanakkor nem mindenki alkalmas erre, ez nyilvánvalóan generációs kérdés is – fejtegette. A képzés színvonalának emelésén túl az iskoláknak azt az üzenetet is át kell adniuk, hogy „az életed a változásról szól, és ehhez a változáshoz folyamatosan alkalmazkodnod kell”. A NAK pedig nagy figyelmet fordít arra, hogy ezt megértesse a termelőkkel is.

A mezőgazdaság rákfenéje az osztatlan közös földtulajdon

Magyarországon több mint négymillió földtulajdonos van: olyan osztatlan közös is létezik, ahol több mint ezer tulajdonos van egy parcellában! papp Gergely elmondta, az Agrárminisztériummal közösen dolgoznak azon, hogy a helyzetre, amely „rákfenéje a magyar mezőgazdaságnak”, megoldást találjanak.
Többek között azt kívánják elérni, hogy

legyen egy minimum méret, amelyet már nem lehet kisebbre bontani.

Létrehoznának egy állami alapot is, amelynek segítségével az az örökös, aki végül megtartaná a földet, ki tudná fizetni a többi örököst.

A banki finanszírozás érdekében létkérdés a működési formák átláthatóvá tétele

Már csaknem egy éve tart az egyeztetés az Agrár-, a Pénzügy- és az Igazságügyi Minisztériummal a működési formák átláthatóvá tétele érdekében – mondta el a szakember.. Az a cél, hogy úgy alakítsák át a termelők által igénybe vehető gazdálkodási formákat, hogy a jelenleginél sokkal átláthatóbb rendszer jöjjön létre. Mindezt úgy, hogy eközben adózási szempontból se rontsák a helyzetüket.
Át kell alakítani a rendszereket, mert a magyar mezőgazdaság fejlődésének az egyik legnagyobb problémája, hogy

banki finanszírozási szempontból nem átlátható a tevékenysége.

OPH

A családi agrárvállalkozások 100 millióig ne fizessenek jövedelemadót

Az adórendszer vonatkozásában azt szeretnék elérni, hogy a családi mezőgazdasági vállalkozásoknak százmillió forint bevételig (támogatási összeg nélkül számítva) ne kelljen jövedelemalapon adót fizetniük.Szerinte ez nem költségvetési kérdés. A feladat „csupán” az, hogyan lehet jogtechnikailag megoldani, hogy ne ütközzön EU-direktívákba, elvárásokba.

Egymillióra növelnék a jelenlegi 80 ezer hektárnyi öntözött területet

A klímaváltozás egyre nyilvánvalóbb jeleit megtapasztalva magától értetődik az a fejlesztési törekvés, amely által növelhető az öntözhető területek nagysága, így a termelés biztonsága.

Ha kis szerencsénk van, akkor az EU-tárgyalásoknak is olyan eredménnyel járnak, hogy erre nagyobb lehetőségünk lesz, mint eddig.”

Téma: Jólétében gyarapodó vidék
Előadó: Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szerkesztő-riporter: Adorján András
Kapcsolódó cikkek
Szakértő: az öntözésfejlesztés az agrárium egyik fő kihívása

Mezőgazdasági területeink alig 2 százalékán van vízpótló rendszer - hívta fel a figyelmet a NAK vízgazdálkodási vezető szakértője.

Szakember: a szálló porok több ezer kilométerre is eljutnak

A légszennyezés nem lokális probléma ‒ hívta fel a figyelmet Béres András, a Hermann Ottó Nonprofit Kft. igazgatója.

Újabb natúrpark jön létre Magyarországon

Június 22-én megalakul a tizennegyedik Magyarországi natúrpark a Tápióságban.

Kis Miklós: Magyarország többet is hajlandó befizetni

Az agrárium érdekében hajlandók lennénk többet  is befizetni az EU költségvetésébe ‒ mondta az államtitkár.

Most adásban
Téma: Az újjávarázsolt Sportliget felavatása – D. Kovács Róbert Antal polgármester
Ezt követő adásaink