Gazdaság
Banai Péter Benő: stabil az idei költségvetés helyzete
MTI Kép: Pixabay
2019. augusztus 9.

A költségvetés helyzete stabil, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a legfrissebb államháztartási adatokról.

Banai Péter Benő kifejtette: az első hét hónap adatai alapján az uniós programok kiadásai több mint 850 milliárd forintot tesznek ki, és 440 milliárd forint körül vannak az uniótól érkezett bevételek. A kormányzat továbbra is megelőlegezi az uniós támogatásokat, de nem olyan arányban, mint 2018-ban – mutatott rá.

Tavaly az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 1491 milliárd forint deficittel zárt, „akkor sem ijedtek meg az első hét hónap viszonylag nagy pénzforgalmi hiányától” – fogalmazott Banai Péter Benő.

Kiemelte: költségvetés a reálgazdasági folyamatok lenyomata, ezek miatt tudott több bevételt elkönyvelni a költségvetés az első hét hónapban. Az első negyedévi 5 százalék feletti GDP-növekedés, a kiskereskedelmi forgalom szintén 5 százalék feletti növekedése, a nettó átlagkeresetek kétszámjegyű emelkedése, és a történelmi mélyponton lévő munkanélküliség és ezzel párhuzamosan bővülő foglalkoztatottság miatt lett több bevétele a költségvetésnek – sorolta az államtitkár.

A PM csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 352,7 milliárd forint volt.