Belföld
Teljes egészében megújult a kőbányai korzó
Kőbányai Önkormányzat Kép: Kőbányai Önkormányzat
2019. október 7.

Az Újhegyi sétány 21. századi külsőt kapott, amely méltó a dinamikusan fejlődő kerülethez és amelyre minden kőbányai büszke lehet – mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester. A kőbányai korzó déli szakaszának korszerűsítésére közel 1 milliárd forintot fordítottak, így a teljes sétány revitalizációjának összköltsége megközelíti a 2 milliárd forintot. A városrehabilitációs program a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ programja támogatásával valósult meg.

„Felhőgyárak”, vagyis 17 méter magas, megvilágított páragömbök jelölik mostantól Budapest egyik legnagyobb lakótelepe főutcájának határait. Ahogy az Újhegyi sétány már felújított részein, úgy a déli szakaszon is “meglepetésszobrok”, Plank Antal szobrász miniatűr alkotásai elevenítik fel a kerület hagyományait: csille, boroshordók, kukoricacső emlékeztet az egykori bányászatra, szőlészetre, sertéstartásra. A víz jegyében megújított korzón páraoszlopok és páragömbök hűsítenek a nyári melegben, a látványos vízjáték pedig stílusában is illeszkedik a sétányon már elkészült lépcsős zuhataghoz és szökőkúthoz. A gyerekek számára különleges játszóeszközöket helyeztek ki, például geoballt és vízszintes kötéllétrát. Az információs TOTEM oszlop pedig mindenki számára érdekes információkat nyújt Kőbányáról. Megújult a burkolat és a növényzet, az új parkosított övezeteket automata öntözőrendszer tartja frissen.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

„20 ezer lelkes városrész főutcája vált újra hangulatos, élő közösségi térré. Az Újhegyi sétány 21. századi külsőt kapott, amely méltó a dinamikusan fejlődő kerülethez és amelyre minden kőbányai büszke lehet. Az átgondolt, igényes fejlesztésből pedig a helyiek kétszeresen is profitálnak, hiszen a beruházással az Újhegyi lakótelepen a lakások értéke is jelentősen megemelkedett.” – mondta az átadás után D. Kovács Róbert Antal polgármester.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Az Újhegyi lakótelepet az 1970-es években építették. A sétány ma is egy közel 20 ezres közösség gyalogos főutcája, amelyet az idősebbek és a babakocsit toló kisgyermekes szülők korábban nehezen tudtak megközelíteni a támfal miatt. A rekonstrukció során az önkormányzat akadálymentessé tette a korzót, megnyitotta a közösségi teret.

Kőbányai Önkormányzat

Az Újhegyi sétány három ütemben újult meg, a rekonstrukció 2015-ban kezdődött. A városfejlesztési munka a közterületek akadálymentesítése mellett magába foglalta a közösségi- és játszóterek korszerűsítését, a térburkolatok, utcabútorok cseréjét, valamint a zöldfelületek megújítását és automata öntözőrendszerének kiépítését. Az I. ütemben a korzó szíve, a középső szakasz kapott új külsőt a Bányató és a Harmat utca között. Létrehozták az idősek találkozó helyét, külön játszóteret alakítottak ki a kisebb és a nagyobb gyerekeknek, a felnőttek számára pedig fitnesz parkot építettek. Megújult és kibővült az Újhegyi Közösségi Ház és multifunkciós piactér is létrejött. A munkát 2017-ben nívódíjjal jutalmazta a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület. Az idén áprilisban átadott II. ütemben a sétány északi szakasza készült el a Harmat utcától a Mádi utcáig. Ebben az ütemben készült el az első a korzó végpontjait jelző “felhőgyárakból”. A megújult játszótéren pedig köztéri WC-t és pelenkázót is létrehoztak. A III., most záruló ütemben a sétány déli részét korszerűsítették közel 1 milliárd forintból. Így a kőbányai korzó teljes revitalizációjának összköltsége megközelíti a 2 milliárd forintot. A városrehabilitációs program a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ programja támogatásával valósult meg.

Következő adásunk
Téma: Megnyílt a Szent László téri korcsolyapálya – D. Kovács Róbert Antal polgármester
Ezt követő adásaink