Külföld
Londoni merénylet: szigorításokat tervez a brit kormány 
MTI Kép: Reuters
2019. december 2.

Sürgősséggel felülvizsgálja brit kormány a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását – közölte vasárnap a brit igazságügyi minisztérium. A bejelentés előzményeként kiderült, hogy a London belvárosában pénteken elkövetett késeléses terrortámadás tettese a terrorcselekmények előkészülete címén rá kirótt 16 évnyi börtönbüntetés felének letöltése után szabadult.

Boris Johnson brit miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában „képtelenségnek és visszataszítónak” nevezte, hogy Usman Khan, aki a London híd közelében elkövetett pénteki támadásban két embert megölt és hármat megsebesített, mindössze nyolc év letöltése után szabadlábra került.

Az egyik áldozat a 25 esztendős Jack Merritt volt, annak a büntetőjogi rehabilitációs programnak a koordinátora, amelynek rendezvényén Usman Khan – a konferencia egyik meghívott résztvevője – a késeléses támadást elkövette.

A Scotland Yard vasárnap esti bejelentése szerint a támadás másik áldozata a 23 éves Saskia Jones, aki ugyanebben a rehabilitációs programban tevékenykedett önkéntes szervezőként.

Mindketten a Cambridge-i Egyetemen szereztek diplomát, és a pénteki rendezvényt is az egyetem által öt éve indított, Learning Together – Közös tanulás – című kezdeményezés keretében tartották.

A kezdeményezés célja a börtönt megjárt elítéltek társadalmi rehabilitációjának elősegítése, és ebben a programban vett részt a pénteki merényletet elkövető Usman Khan is.

Jack Merritt a családja által a Scotland Yard útján vasárnap este közzétett nyilatkozat szerint hitt abban, hogy van visszaút a bűnből, és hitt a rehabilitációban is.

„Tudjuk, hogy Jack nem szeretné, ha ez a rettenetes, elszigetelt incidens ürügyként szolgálna a még drákóibb ítélkezés bevezetéséhez vagy ahhoz, hogy a szükségesnél hosszabb ideig tartsanak börtönben embereket” – áll a család közleményében.

Boris Johnson miniszterelnök ugyanakkor a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette, hogy a kormány szigorítja az erőszakos, szexuális és egyéb súlyos bűncselekmények elkövetőire vonatkozó ítélkezési jogszabályokat.

Johnson szerint „valószínűleg 74 körül” lehet azoknak a száma, akiket terrorizmus miatt ítéltek börtönbüntetésre, de Usman Khanhoz hasonlóan büntetésük letelte előtt elengedték őket.

Nem sokkal a BBC-interjú előtt, a szigorítási tervekről szóló külön nyilatkozatában a brit kormányfő elmondta: a terrorizmushoz kötődő súlyos bűncselekmények esetében a kormány szándéka szerint kötelező módon legalább 14 évi börtönbüntetést kell kiróni az elkövetőkre, és lehetővé kell tenni, hogy minősített esetekben a terrorcselekményekért elítéltek soha ne kerülhessenek szabadlábra.

Johnson hozzátette: a tervezett szigorítások alapján a terrorcselekményekért és az egyéb, szélsőséges indíttatású bűncselekményekért megállapított börtönbüntetéseket az elítélteknek az utolsó napig le kell majd tölteniük, kivétel nélkül.

Usman Khant, a pénteki londoni késeléses terrortámadás elkövetőjét – akit a rendőrök a helyszínen agyonlőttek – 2013-ban ítélték jogerősen 16 évi börtönre, azzal a kikötéssel, hogy minimum 8 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra.

Khant azonban már tavaly decemberben szabadlábra helyezték próbaidőre, figyelembe véve a vizsgálati fogságban töltött időt is.

Usman Khan ennek fejében vállalta, hogy folyamatosan elektronikus azonosító és nyomkövető eszközt visel magán.

Khant két társával együtt azért ítélték el 2013-ban, mert a vád szerint az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsaiként egyebek mellett a Londoni Értéktőzsde és angliai pubok ellen terveztek robbantásos merényleteket, illetve dzsihadista kiképzőtábort akartak létesíteni Pakisztánban.

A csoportot a rendőrség és a brit elhárítás (MI5) korábban hónapokig figyelte.

A Scotland Yard vasárnap esti tájékoztatása szerint a pénteki támadás három sérültje közül az egyik már hazatérhetett a kórházból, a másik két sérült állapota stabil.

Most adásban
Téma: Bakáts Feszt 2019. – Hantos-Jarábik Klára vezető, FMK
Ezt követő adásaink