Kultúra
Metrószerelvényekben nyílt kiállítás 
MTI Kép: MTI/Mónus Márton
2020. február 12.

Budapest szabad – 1945. február 13. címmel utazó kiállítás nyílt metrószerelvényekben a 75 évvel ezelőtt véget érő budapesti ostrom emlékére a pusztítás és a helyreállítás képeiből, a tárlat április 11-éig látható a 2-es, a 3-as és a 4-es metróvonal több szerelvényén.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden, a Puskás Ferenc Stadion állomáson egy metrószerelvényben tartott megnyitón elmondta: a kiállítás egy romba döntött városról szól, ahol akkor is, mint most emberek százezrei, milliói éltek. A képek, amelyeken elsősorban épületeket látni, csak átvitt értelemben beszélnek a lelkekről, az emberi életekben történt rombolásról.

A képeket úgy válogatták, hogy pont annyira emlékeztessenek minket a fájó múltra, hogy azt még el lehessen viselni – fogalmazott.

Ami egyszer leromboltatott, az talán emberfeletti munkával újraépíthető

A főpolgármester a kiállítás értelméről szólva arról beszélt, hogy ami egyszer leromboltatott, az talán emberfeletti munkával újraépíthető, de ami a lelkekben leromboltatott, ahhoz mindennapi újraépítés kell, a lelki értelemben vett felszabadítást újra és újra meg kell tenni.

Kitért arra, hogy Kabos Péter főrabbi pici gyerekként látta Budapesten nagymamáját meggyilkolni a nyilasok által, és most újra el kell viselnie, hogy ezen ideológiák képviselői flangáljanak a fővárosi utcákon. Ez egy nagy felkiáltójel nekünk, azt mutatja, hogy ezt a bizonyos újraépítést, a sebek gyógyítását minden nap el kell végezni – hangsúlyozta Karácsony Gergely.

Fotó: MTI/Mónus Márton

A háború 75 éve elkerült minket, de az a szellemi polgárháború, amiben élünk évek, évtizedek óta, az igenis, indokolatlanul okoz gyötrődést és lelki fájdalmat nagyon sokaknak – fogalmazott Karácsony Gergely. A kiállításon látható képek arra hívják fel a figyelmet, hogy tanuljunk a történelmi leckékből és ne engedjük a történelmi emlékezetünket kicsavarni a kezünkből.

A budapestiek a két kezükkel újjáépítették városukat

A főpolgármester beszélt arról is, a budapestiek a több mint száz napig tartó ostrom után a két kezükkel újjáépítették városukat, de azt már nem érthették meg azt, hogy ez a város teljes mértékben lelkileg is újjáépüljön, hiszen életüket két egymást váltó diktatúra epizodistájává tette a történelem.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta: hetvenöt éve Budapest szenvedett; lerombolták épületeit, felrobbantották hídjait, keservesen körülmények között tartották lakóit.

„Budapest a háború után megmutatta, hogy képes főnix madárként újraéledni. Az itt élők bebizonyították, hogy együtt, közösen fantasztikus várost tudnak építeni” – tette hozzá.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója felidézte: 75 éve teljesen le akarták bontani a lebombázott budavári siklót, és a háborúban megsérült a kisföldalatti is. Leállt a teljes villamosközlekedés, és csak 1946-ban indult újra Buda és Pest között.

Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, a kiállítás egyik szerkesztője elmondta, a kiállítás leginkább az ostrom képeit állítja szembe a mai Budapest látványával. Ezzel azt akarták demonstrálni, hogy Budapest akar és tud is élni a szabadságával.

A közreadott sajtóanyag szerint a MetróArt tárlatait, tablóit a napi 1,2 millió utas közül legalább 700-800 ezer ember látja majd.

Most adásban
Téma: Jó ötletekhez mindig van forrás - kerekasztalbeszélgetés az önkormányzatok lehetőségeiről – Tóth János elnök, Jegyzők Országos Szövetsége, Gyergyák Ferenc főtitkár, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Fekete Katalin kutató, Aladics Sándor ügyvezető igazgatóhelyettes, OTP Bank Nyrt., Vargáné Kaiser Katalin polgármester, Nagyvenyim
Ezt követő adásaink