Gazdaság
A tervek szerint Csíkszentsimonban lesz a Székely Lovas Akadémia központja 
AM Kép: Pixabay
2020. február 13.

A Székely Lovas Akadémia megalapításáról egyeztetett Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.

A cél egy olyan ernyőszervezet létrehozása, amely segít megőrizni a nagy hagyományokkal rendelkező, sokszínű, székely lovas kultúra értékeit.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy az akadémián tervezett képzések olyan hiányszakmákra koncentrálnak majd, mint a belovagló, a lovász, vagy a patkolókovács. Hozzátette: a tervek szerint a Székely Lovas Akadémia központja Csíkszentsimonban lesz, innen segítik majd a régiókban működő további szakmai műhelyek munkáját is. Az akadémia munkájának szakmai mentorálását a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémiája látja majd el.

Dallos Gyula elmondta, a tervek szerint az idei Székely Vágtán kerül sor a Székely Lovas Akadémia ünnepélyes megalapítására.

Következő adásunk
Téma: Jó ötletekhez mindig van forrás - kerekasztalbeszélgetés az önkormányzatok lehetőségeiről – Tóth János elnök, Jegyzők Országos Szövetsége, Gyergyák Ferenc főtitkár, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Fekete Katalin kutató, Aladics Sándor ügyvezető igazgatóhelyettes, OTP Bank Nyrt., Vargáné Kaiser Katalin polgármester, Nagyvenyim
Ezt követő adásaink