Közigazgatás
Magyar Falu Program: újabb két pályázat jelent meg 
MTI Kép: Máté Évi
2020. március 23.

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki- és átalakítására, valamint foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben. A két pályázat e célok támogatásával ad lehetőséget a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására – tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig. Hozzátette: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a támogatás nem használható fel programszervezésre, a pályázatok építési beruházásokkal járnak együtt, amelyek nem az idei, hanem a jövő évben kerülnek megvalósításra. Ezek infrastrukturális és működési fejlődést jelentenek az önkormányzat/egyház számára, amelyet a közösség várhatóan legkorábban a jövő évben hasznosíthat.

Következő adásunk
Téma: A kormány rövid és hosszú távú intézkedései az erdőgazdálkodásban - szakmai szimpózium – Dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium; Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium; Lomniczi Gergely főtanácsadó, Agrárminisztérium
Ezt követő adásaink