Belföld
Budapest hőseinek mond köszönetet a Fővárosi Önkormányzat
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kép: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
2020. május 19.

Budapest hősei címmel indított kampányt a Fővárosi Önkormányzat. A város azoknak mond köszönetet, akik olyan létfontosságú munkákat végeztek a kijárási korlátozások alatt is, amely a város működését, lakóinak ellátását biztosítja.

Az online és közterületen futó kampány szereplői az egészségügyben, a közlekedésben, a szociális szférában és a közterület fenntartásban állnak helyt nap, mint nap. A hirdetéseken mások mellett háziorvos, busz- és villamosvezető, szociális gondozó és hulladékrakodó is szerepel. A kampány célja, hogy kifejezze a város háláját a hétköznapi hősök felé, egyben felhívja a budapesti közösség figyelmét ezeknek a szakmáknak a megbecsülésére. A plakátok a Budapest Városháza Facebook-oldalán, és a BKK plakátfelületein és járművein láthatók.

A Fővárosi Önkormányzat hasonló témában egy filmet is készített, amely itt tekinthető meg.

Következő adásunk
Téma: Kárpátaljai tragédia című dokumentum film – Hajduk Márta filmrendező
Ezt követő adásaink