Kultúra
Elhunyt Földi Teri színművész
MTI Kép: Pixabay
2020. június 3.

Földi Teri Martonvásáron született, 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. Alakított olyan nagy Shakespeare-hősnőket, mint Ophelia, Viola, Mária vagy Hermia, játszotta Molnár Ferenc Olympiájának főszerepét, Bertolt Brecht Koldusoperájának Pollyját, Bródy Sándor A tanítónő című darabjának címszerepét.

1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. Ez idő alatt olyan emblematikus előadásokban játszott, mint A vörös postakocsi Kapás Dezső, az Orfeusz alászáll Ruszt József rendezésében, a Székely Gábor-rendezte Macskajáték, a Szikora János által színpadra állított Veszedelmes viszonyok, a Macska a forró bádogtetőn Horvai István rendezésében, Az öreg hölgy látogatása, vagy a Vérnász. Utoljára az Iglódi István által rendezett Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői.

Eközben több ikonikus filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például az Ifjú szívvel, az Esős vasárnap, a Tüskevár, a Szerencsés Dániel, a Napló gyermekeimnek, vagy a Szomszédok. Emellett számos nagy sikerű filmben szinkronizálta például Glenn Close-t vagy Jane Fondát, és az ő hangján szólal meg magyarul a Szívek Szállodájában Emily Gilmore. Dargay Attila rajzfilmjében, a Vukban a kis róka édesanyjának, Ínynek kölcsönözte a hangját.

Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt.

Most adásban
Téma: Szent István keresztény hagyatéka - a Szent Korona vármegyéi vándorkiállítás, 2020.06.25., Esztergom – Ötvös Sándor kormanyfőtanácsos; Kocsis Fülöp érsek-metropolita, görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye, a rendezvénysorozat fővédnöke; Benza György elnök, Kárpátaljai Szövetség; Prokopp Mária művészettörténész; Kovach Anton festőművész
Ezt követő adásaink