Belföld
Somogyi vadászok adományoztak
Somogy Megyei Kormányhivatal Kép: Somogy Megyei Kormányhivatal
2020. június 3.

Mintegy 2500 adag szarvashúst adtak át június 3-án Kaposváron a kórház valamennyi dolgozójának, akiknek ezzel a gesztussal kívánta kifejezni köszönetét Somogy megye és az Agrárminisztérium az egészségügyi szakemberek áldozatos munkájáért.

Az Agrárminisztérium kezdeményezése során, az egészségügyi dolgozók munkájának elismeréséül országszerte több mint negyven helyszínen adtak át mintegy tízezer adag vadhúst vagy a vadhúsból elkészített vadételt – hangsúlyozta Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője Kaposváron.

A program keretében – Somogy megyében elsőként – 2020. április 28-án az OMSZ kaposvári mentőállomás 50 dolgozóját látták vendégül a Kaposvári Egyetem Bőszénfai Zselicvad étterem által készített vadétellel.

A tájegységi fővadászok az országos sikereken felbuzdulva újra megszervezték és 23 somogyi vadgazdálkodó felajánlását juttatták el a siófoki és kaposvári kórház konyhájára.

Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal

A rendezvényen Neszményi Zsolt kormánymegbízott elmondta: a koronavírus járvány próbára tette az egész országot, amelynek során jól vizsgáztunk. Mindez köszönhető a lakosság szabálykövető magatartásának és annak, hogy az Operatív Törzs és a kormány idejében megtette a szükséges intézkedéseket. Ez az időszak rengeteg áldozatos munkát követelt a védekezésben közreműködő szervektől és személyektől – fűzte hozzá. Azonban a legnehezebb munka mégis az egészségügyi dolgozókra hárult, akik éjt nappallá téve dolgoztak. Ezért az erőfeszítésért nem lehetünk elég hálásak. Az ország példás összefogását mutatja, hogy megnyertük a vírussal szembeni első csatát – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere a város polgárainak nevében mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak.

Molnárné Kalmár Beáta, a Kaposi Mór Oktató Kórház gazdasági igazgatója arról tájékoztatott, hogy a ma átvett hús a holnapi napon kerül további feldolgozásra, amely ételből a kórház összes telephelyén dolgozó, valamennyi egészségügyi szakember részesülni fog.

A rendezvényen jelen volt még Fehér István, a kaposvári székhelyű SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója, valamint Fekete István tájegységi fővadász is.

Most adásban
Téma: „A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat tartalmi elemeinek ismertetése - szakmai szimpózium – Dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium; Dr. Cseszlai István stratégiai igazgató, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Ezt követő adásaink