Gazdaság
Háromezer művész kapott gázsielőleget
MTI Kép: Pixabay
2020. június 24.

A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt mintegy háromezer művész kapott gázsielőleget, egyenként 300-300 ezer forintot a kormánytól. A Köszönjük, Magyarország! program résztvevőinek előadássorozata már el is kezdődött – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

„Egymilliárd forintot sikerült a célra átcsoportosítani a kulturális ágazatban. A gázsielőleget a nemzeti intézményeinken, így a Nemzeti Színházon, a Hagyományok Házán, a Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül osztottuk ki a művészeknek” – emlékeztetett Fekete Péter.

Az államtitkár kifejtette: segélyt osztani nem akartak, inkább előleget fizettek a művészeknek, és azt kérték tőlük, hogy a veszély elmúltával produkcióikkal szolgáltassák vissza azt. A Köszönjük, Magyarország! programban résztvevők, a könnyűzenészektől a néptáncosokig vállalták, hogy elmennek fellépni könyvtárakba, szabadtéri színházakba, illetve más kulturális helyszínekre.

„Készült egy adatbázis, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum honlapján található, és ahonnan a kulturális szervezők felkérhetnek művészeket. Most van tízezer fellépési lehetőségünk, amellyel jól kell sáfárkodnunk. Az elkövetkező időszakban kis közösségi rendezvények és nagy gálák fognak megvalósulni” – tette hozzá Fekete Péter.

Az államtitkár kiemelte: a karanténidőszakban az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók után online közzétett dalaikkal, előadásaikkal talán a kulturális ágazatban tevékenykedők tették a legtöbbet annak érdekében, hogy az emberek lelki egyensúlya és harmóniája megmaradjon. Megjegyezte, hogy a bevételkiesés a legérzékenyebben a szabadúszó, független művészeket érintette.

Mint elhangzott, folytatódik a pandémia előtt indult Térzene Program is. Fekete Péter elmondta: azt szeretnék, hogy minden ötezer fő feletti településen heti egy alkalommal felcsendüljön a klasszikus zene a zenepavilonokban, a parkokban, a tereken.

Most adásban
Téma: A koronavírus járvány hatása a gazdasági életre - a hazai mikro- kis- és középvállalkozások helyzete - szakmai szimpózium 1. rész – Marjay Gyula elnökségi tag, VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete
Ezt követő adásaink