Kultúra
A hétvégén pótolják a Balaton Napját
MTI Kép: Horváth Fanni OPH
2020. szeptember 21.

A tavasszal elmaradt Balaton Napját idén szeptember 26-án, szombaton tartják kilenc tóparti településen, a programsorozattal arra hívják fel a figyelmet a szervezők, hogy az őszi időszak is szép, élménygazdag a Balatonnál – közölte a szervező Balatoni Kör szóvivője az MTI-vel hétfőn.

Kardos Gábor elmondta, hogy a Balaton Napja ünnepével arra hívják fel a figyelmet minden tavasszal, hogy már elég meleg a tó vize, lehet benne fürdeni. Manapság a klímaváltozás miatt a szeptemberben is nyári meleg van, de ősszel is érdemes ellátogatni az üdülőrégióba – tette hozzá.

A kezdeményezés fontos eleme, hogy a csatlakozó településeken egy időben – idén 15 órakor – körbekoccintják a Balatont a térség bortermelőinek boraiból készült BalatonBorral. Ezzel jelképesen összekapcsolódnak a programok – magyarázta a szóvivő.

Idén kilenc tóparti település – Badacsony, Balatonalmádi, Balatonfüred, Keszthely, Alsóörs, Balatonfenyves, Gyenesdiás, Balatonkenese és Balatonlelle – csatlakozott az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség által is ajánlott programhoz.

Egyes településeken koccintással ünnepelnek, máshol családi programokkal, koncerttel, irodalmi esttel várják az érdeklődőket. Balatonfenyvesen a koccintás előtt egy órával kerekasztal-beszélgetést rendeznek a Balatonról a helyi kikötő teraszán Lombár Gáborral, a Balatoni Szövetség elnökével.

Az eseményről további részleteket a https://www.facebook.com/BalatonNapja oldal közöl szerdától.

Most adásban
Téma: A koronavírus járvány hatása a gazdasági életre - tudnivalók a hazai mikro- kis- és középvállalkozások indításával kapcsolatban - szakmai szimpózium - összefoglaló 2. rész – Marjay Gyula elnökségi tag, VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete
Ezt követő adásaink