Gazdaság
Danku Csaba: jelentős egészségügyi és kulturális támogatást kapnak a kistelepülések
Emmi Kép: Pixabay
2020. szeptember 24.

Danku Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán tájékoztató előadást tartott a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetségének Zalakaroson megrendezett kétnapos őszi közgyűlésén.

A helyettes államtitkár beszédében bemutatta a tárca által 2020-ban a kistelepülési önkormányzatok számára pályázati formában nyújtott támogatásokat, különös tekintettel az üres háziorvosi és fogorvosi praxisok, valamint a kultúra, a közművelődés területén elérhető pályázati lehetőségekre.

Danku Csaba az előadásában kiemelte, hogy a háziorvosi tevékenység ellátásához szükséges praxisjog megvásárlásának támogatására 2020-ban összesen 1,25 milliárd forint áll rendelkezésre.

A működő és az induló praxisközösségek fejlesztésére a „Három generációval az egészségért” program – több mint 10 milliárd forintos költségvetéssel – az egészségügyi alapellátás fejlesztését és az alapellátásban résztvevő szereplők együttműködésének erősítését célozza meg a szakellátás, az Egészségfejlesztési Irodák, valamint a területi és települési önkormányzatok bevonásával. Az alapellátó és a szakellátó fogorvosok havi rezsitámogatásának 380 000 forintra emelése következtében a fogászati ellátás minőségének további javulása, a humánerőforrás ellátottság stabilizálódása és a betöltetlen fogorvosi praxisok számának csökkenése várható, amelynek eredményeként javul a lakosság egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos elégedettsége – húzta alá beszédében a helyettes államtitkár.

Danku Csaba a kulturális támogatások kapcsán kijelentette, hogy a normatív állami támogatások növelésének, és a támogatásnöveléssel párhuzamos intézményfejlesztési projekteknek köszönhetően hazánkban az egyéni- és közösségi művelődési lehetőségek, valamint a kulturális értékekhez való hozzáférés lehetőségei – elsősorban a kistelepüléseken – az elmúlt években dinamikusan fejlődtek. Az önkormányzatok kulturális célú támogatási forrásai az idén tovább emelkedtek, az évi 30 milliárd forintról 45 milliárd forintra növelte Magyarország Kormánya az önkormányzatok kulturális feladatainak ellátására fordítható összeget.

Kiemelendő, hogy 2021-ben a települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása is jelentősen nő: 10,47 milliárd forint helyett már 16,49 milliárd forint jut majd erre a feladatra. Ez a számottevő növekedés a kistelepüléseket is előnyösen fogja érinteni – hangsúlyozta előadásában a helyettes államtitkár.

Következő adásunk
Téma: Missa Missio - Mise a legüldözöttebb vallásért – Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár és Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző
Ezt követő adásaink