Közigazgatás
2,9 milliárd forintos orvostechnológiai eszközfejlesztés az Országos Onkológiai Intézetben
OPH Kép: Emmi
2020. október 12.

A járvány elleni védekezés alatt is folytatódik az Egészséges Budapest Program, az érintett gyógyító intézményekben folyamatosan zajlanak a fejlesztések. A kormány kiemelten kezeli a legfontosabb népbetegségeket, azon belül is a daganatos elváltozások megelőzésének és terápiájának kérdését, ezért a korábbi 1 milliárd forint után újabb 2,9 milliárd forintos orvostechnológiai eszközfejlesztésre kerül sor az Országos Onkológiai Intézetben.

Az intézet 70 éve a magyar onkológia epidemiológiai, szervezési, módszertani, terápiás, kutatási és oktatási központja, évente több mint 15 ezer fekvőbeteget kezelnek és 56 ezer beteget részesítenek ellátásban. Az ambuláns forgalom meghaladja a 600 ezret. Az Országos Onkológiai Intézet állította össze 1993-ban a Nemzeti Rákellenes Programot. A környező országok nemzeti onkológiai intézeteivel összehasonlítva, az OOI az egyetlen olyan komplex rákcentrum, amelyik az európai akkreditációs folyamatok után a legmagasabb minőségi besorolást kapta. Ez a nemzetközi elismertség lehetőséget adott arra, hogy az intézet megszervezze a nagy jelentőségű Közép-Kelet Európai Onkológiai Akadémiát, amelynek célja az oktatás és kutatás területén az innováció és a tapasztalatcsere húsz ország tudósainak, szakembereinek részvételével (260 millió embert képviselve). Az intézet rangjához méltó legújabb fejlesztések a daganatos megbetegedések diagnosztizálásának hatékonyságát és a kezelések eredményességét szolgálják.

Kásler Miklós miniszter október 12-én sajtótájékoztató keretében jelentette be az új orvostechnológiai eszközök beszerzésének tényét és ismertette azok jelentőségét a gyógyászatban.

A mostani fejlesztés tartalmaz 2 db lineáris gyorsító sugárterápiás berendezés vásárlását és az ehhez kapcsolódó sugárterápiás licencek és munkaállomások kialakítását. Ez a két új készülék lehetővé teszi a legmodernebb külső besugárzási technikák alkalmazását a daganatos betegek kezelésénél.

A készülékekbe integrált 3D-s képalkotás a nagyobb pontosságú kezelések végrehajtását segíti. Ezekkel a készülékekkel a besugárzások közben a szerv-elmozdulások is megjeleníthetők egy optikai képalkotó rendszerrel. Ez az eljárás biztosítja az ép szövetek kímélését és az esetleges mellékhatások kialakulásának csökkentését.

Fotó: Emmi

A rövid besugárzási idők szintén hozzájárulnak a besugárzások pontosságának növeléséhez. A legmodernebb brachyterápiás afterloader készülékkel és az újonnan kifejlesztett applikátorok és katéterek segítségével végezhetők el a belső besugárzások.

Csúcskategóriás, multifunkcionális, color-doppler radiológiai ultrahang (különféle kiegészítőkkel, pl. vizsgálófejek) kerül majd az Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központ ultrahang részlegére, amely általános radiológiai, endokavitális, fúziós képalkotásra, valamint kontrasztanyagos UH és elasztográfiás vizsgálatokra is alkalmas. A legmodernebb szoftverek lehetővé teszik a gócos eltérések könnyebb felismerését és a fúziós képalkotás segítségével az ultrahang képet ötvözni tudják a már elkészült CT, MR, vagy PET/CT képanyagokkal. Automatikus tumorbesorolást végző üzemmód is elérhető lesz a készülékkel, ez nagyban segíteni tudja az eltérések karakterizálását.

Az új beszerzések olyan mellkassebészeti eszközöket is tartalmaznak, mint például a hörgőtükrözéshez használt műtői bronchoszkópiás videó endoszkópos eszközök és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítő műtéti eszközök, amelyek a korai tüdőrákos esetek felfedezését segítik. Lehetőség van továbbá aneszteziológiai és intenzív terápiás eszközök, mellkassebészeti kézi eszközök, fertőtlenítő eszközök, műtő helyiség beépített és mozgatható eszközök, berendezési tárgyak, illetve egy beépíthető műtői közvetítő rendszer megvásárlására, beüzemelésére is.

Fotó: OPH

Kásler Miklós elmondta, az eddig beszerzett és a most beszerzésre kerülő modern eszközök hozzájárulnak ahhoz, hogy több tüdőrák miatti műtétet és több tüdő-transzplantációt végezhessen el a kórház. 2014 decemberében az OOI volt az első magyarországi intézmény, ahol tüdőátültetést végeztek, az azóta elvégzett műtétek száma mostanra közelít a százhoz – tette hozzá a miniszter.

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója üdvözölte a nemrég aláírt szerződéseknek köszönhető orvosi műszerpark-fejlesztéseket és reményét fejezte ki azok mihamarabbi üzembe helyezésére és klinikai használatba vételére. A mellkasi központ fejlesztésével lehetőség nyílik a magyar tüdő-transzplantációs program határon túli kiszélesítésére is – zárta a sajtótájékoztatót a főigazgató.


Hörgőtükrözéshez használt műtői bronchoszkópia

A navigációs bronchoscopos technika egy új, modern lehetőség a kisméretű, nem tapintható tüdőgócok (leginkább daganatok) műtét előtti jelölésére. Ennek segítségével a korábbi nagy metszés helyett kis lyukakon keresztül (minimálinvazív módon) is felkereshetőek és eltávolíthatóak a tüdőgócok. Így csökken a műtét utáni fájdalom és a kórházi tartózkodás ideje.

A jelölés lényege, hogy a beteg CT felvételét fúziónálja a bronchoscopia során látható képpel és mint egy GPS vezeti az orvost. A góc környékére juttatott jelölőanyag segítségével a mellkassebész a műtét során tapintás nélkül is meg tudja találni, illetve eltávolítani az elváltozást – írta le Rényi-Vámos Ferenc röviden az eszközről.

Téma: Az Országos Onkológiai Intézet eszközfejlesztései
Vendég: Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma; Prof. Dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
Szerkesztő-riporter: Négyessy Márta, műsorvezető: Mérő Lenke
Következő adásunk
Téma: Egyedülálló hazai innováció az online földbirtok-értékelés / digitális megoldások a földforgalomban - háttérbeszélgetés – Dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium; Sáhó Ákos ügyvezető, Agrotax Kft.
Ezt követő adásaink