Életmód
Izgalmas időszak előtt állnak a magyar focirajongók
hirado.hu/M1 Kép: Pixabay
2020. október 14.

Vasárnap harmadik egymást követő győzelmét aratta idegenben a magyar labdarúgó-válogatott, amelyre nyolc éve nem volt példa. Szerda este a Nemzetek Ligája sorozatban Oroszországban játszik Marco Rossi csapata. A magyar válogatott négy év után ismét kijuthat a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, ha megveri Izlandot.

Óriási az érdeklődés a magyar válogatott soron következő három hazai mérkőzésére – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 Ma reggel adásában. Október 26-án indul a jegyértékesítés és a megszokott rend szerint a szurkolói klub tagjai vásárolhatnak jegyeket először.

November 12-én a Puskás Arénában a Magyarország–Izland találkozó győztese jut ki a jövő évi Európa-bajnokságra. A selejtező után a Nemzetek Ligájában még két hazai mérkőzésre kerül sor.

Az UEFA előírásai szerint a stadion befogadóképességének harmadáig adhatnak el jegyeket. Ez nagyjából 20 ezer szurkolót jelenthet majd az Izland elleni találkozón – mondta.

Előny jelent, hogy csak a hazai ország szurkolói lehetnek jelen a mérkőzéseken.

Sipos Jenő elmondta, hogy a szövetségek és az UEFA vezetői folyamatosan nyomon követik a járványügyi helyzetet.

Nagyon izgalmas ősz elé néznek a magyar szurkolók – mondta a szóvivő utalva egyben a Ferencváros sikerére is. A zöld-fehérek negyedszázad után ismét bejutottak a Bajnok Ligája sorozatba, egy csoportba olyan klasszis csapatokkal, mint a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev.

Következő adásunk
Téma: Egyedülálló hazai innováció az online földbirtok-értékelés / digitális megoldások a földforgalomban - háttérbeszélgetés – Dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium; Sáhó Ákos ügyvezető, Agrotax Kft.
Ezt követő adásaink