Belföld
Új tehetséggondozó programot indít az NKE
MTI Kép: Pixabay
2020. október 15.

Ludovika Collegium néven tehetséggondozó programot indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a közigazgatás számára vezetőket képző programról szóló csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy a program névadója Mária Ludovika magyar királyné, aki koronázási tiszteletdíjából 50 ezer forintot ajánlott fel a magyar tisztképzés bázisának felépítésére.

A miniszter ismertette: az elmúlt években a közigazgatás „elitképzés” általánosságban is az NKE-n valósult meg. Úgy értékelt, helyes volt a kormány 2011-ben hozott döntése az integrációról, hogy az államtudományi és a közigazgatási képzés is az NKE-n legyen.

Emlékeztetett arra is, hogy a '70-es és '80-as években volt a tehetséggondozók fénykora. Ekkor jött létre például a Rajk Szakkollégium is, amely megihlette a fiatal egyetemi értelmiséget. A rendszerváltozást követően, viszont alig jöttek létre ilyen tehetséggondozó helyek.

Azt hangsúlyozta: a szakkollégium lehetővé teszi, hogy a hallgatók megvitathassák egymással a különböző diszciplínákat, s ezáltal egy közösség is létrejön. Gulyás Gergely hozzátette: biztos benne, hogy a Ludovika Collegium az egyik legjobb lesz a tehetséggondozók között.

Koltay András, az NKE rektora elmondta: két éves előkészítő munka eredménye a program. Példaként tekintettek az angolszász egyetemekre, mint az Oxford és a Cambridge. Az ottani college rendszerben olyan emberek laknak együtt, akik teljesen mást tanulnak.

Így a Ludovika Collegium tagjai is egy helyen fognak lakni és ösztöndíjban részesülnek majd. A program nyitott, nemcsak az NKE hallgatói, hanem bármely egyetem hallgatói jelentkezhetnek. Az ELTE, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Corvinus vezetése is támogatja a programot – tette hozzá.

Koltay András azt mondta: a Collegium politikasemleges, de nem értéksemleges. Ötvözik az egyén szabadságát, a közösség, a közjó érdekét. „Büszke öntudatos magyar polgárokat nevelnek” – mondta a rektor, de hozzátette: a magyarság és Európa egyszerre lesz jelen a Collegium életében.

Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint a Ludovika Collegium (LC) a közigazgatás számára képez vezetőket. A program elsődleges célja, hogy hallgatói ne csak saját szakterületükön rendelkezzenek a gyakorlatban is hasznosítható, kimagasló tudással, hanem képesek legyenek az aktuális társadalmi, gazdasági, kormányzati folyamatok komplex összefüggéseinek megértésére és többtényezős vezetői döntések meghozatalára.

A programra október 26-ig lehet jelentkezni és jövő februárban indul. Az LC tanulmányi programja öt félévnyi képzésből áll, amely egy féléves külföldi gyakornoki programmal egészül ki.

Következő adásunk
Téma: Egyedülálló hazai innováció az online földbirtok-értékelés / digitális megoldások a földforgalomban - háttérbeszélgetés – Dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium; Sáhó Ákos ügyvezető, Agrotax Kft.
Ezt követő adásaink