Életmód
Egy egyszerű berendezés életeket menthet
OPH Kép: Illusztráció, Pixabay
2020. november 19.

Hiába hívja fel a Katasztrófavédelem folyamatosan a figyelmet a szén-monoxid érzékelők fontosságára és a színtelen, szagtalan gáz veszélyeire, továbbra is számos alkalommal kapnak riasztást: január óta idén már 718 alkalommal kérték a tűzoltók segítségét szén-monoxid miatt. A megelőzéshez szükséges alapvető teendőkről Dóka Imre tűzoltó őrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese beszélt a Rádió Orienten.

Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt vonultak a hétvégén budapesti tűzoltók a huszonharmadik kerületi Maros utcába, mert két gyermek rosszul lett, végül a négytagú család minden tagja kórházba került. A tűzoltók kiérkezése előtt a gyerekeket a szülők az utcára vitték, ott várták meg az egységet. A tűzoltók a ház minden szintjén kimutatták a mérgező gázt. Nagykanizsán, egy Rákóczi utcai lakásba is a mérgező gáz miatt riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit vasárnap délelőtt, ebben az ingatlanban azonban volt szén-monoxid érzékelő, amely jelezte a veszélyes helyzetet. Ezek mellett Hajdú-Bihar megyében két helyre, Borsod, Csongrád-Csanád és Somogy megyében pedig egy-egy szén-monoxiddal összefüggő esethez riasztották a tűzoltókat az elmúlt három napban – közölte a Katasztrófavédelem.

Mikor és hogyan keletkezhet ez a veszélyes gáz?

A mérgező gáz első sorban olyankor alakulhat ki, ha valahol olyan nyílt égésterű vízmelegítőt vagy fűtőeszközt használnak, ahol nem megfelelő az utánpótlás – emelte ki a tűzoltó őrnagy, aki azt is hozzátette, hogy a szén-monoxid keletkezéséhez három tényező járulhat hozzá:

  • a tüzelő/fűtő berendezés karbantartottságának hiánya
  • a kémény karbantartottságának hiánya
  • nem megfelelő levegő-utánpótlás: hiába van rendben a kémény vagy a tüzelő/fűtő berendezés, ha el vannak takarva a különböző szellőzőnyílások. Új, levegőt használó épületgépészeti berendezések beszerelése is hozzájárulhat a levegő utánpótlás hiányához, ilyenek például a páraelszívók, szagelszívók, vagy a szárító- és mosógépek is. Ezek a lakás levegőjét használják, és teljesen felborítják annak légháztartását, ami pedig tökéletlen égés létrejöttéhez vezethet magában a tüzelő/fűtő berendezésben

Ahogy azt már az általános iskolásoknak is tanítják, gyújtóforrás, éghető anyag és oxigén együttes jelenléte szükséges egy tökéletes égéshez és a tűz kialakulásához. A nyílt égésterületű berendezéseknél sincs ez másképp: ha nincs elég oxigén az égéstér környezetében, akkor tökéletlen égés jön létre, ennek következménye pedig ez a színtelen, szagtalan gáz – hívja fel a figyelmet Dóka Imre, aki arra kéri a lakosságot, hogy ha ilyen eszközöket használnak – akár egy szag- vagy páraelszívót – mindenképp

kérjék szakember segítségét, mert ők látják, hogy ezek összehatása elegendő-e a biztonságos működéshez.

Gyakori hiba még a szellőzőrácsok letakarása, ami rendkívül veszélyes lehet. Fogadjuk meg a régi tiltótáblák tanácsait:

a szellőzőnyílások eltakarása tilos és életveszélyes”

– hangsúlyozza a szóvivő-helyettes.

Számos olyan esetben is bebizonyosodott a szén-monoxid mérgezés gyanúja, amikor a lakásban négy gézrózsás tűzhellyel egészítették ki a fűtést a lakókörnyezetben. Ilyenkor kiemelten fontos a gyakori szellőztetés, és nem véletlen javasolják a kéményseprők résszellőző beépítését – tette hozzá a szakember.

Fontos, hogy együttesen vizsgálják a levegő utánpótlását, és hogy rendszeresen igénybe vegyük a kéményseprői szolgáltatást, ami ingyenes a lakossági szektorban:

  • gázüzemi készülékek esetében két évente
  • vegyes tüzelésű kéményeknél pedig évente

Magukat a berendezéseket is évente vizsgáltassuk felül: akár a takarításukról, karbantartásukról is gondoskodjunk. Ha minden rendben, akkor is szereljünk be egy szén-monoxid érzékelőt kiegészítésként – javasolja Dóka Imre, aki elmondta, hogy évek óta nagy hangsúlyt fektet a Katasztrófavédelem, hogy felhívják a figyelmet a szén-monoxid érzékelők használatára, és a készülékek piacfelügyeleti ellenzését is ők látják el. A katasztrofavedelem.hu-ról pedig elérhető a pozitív és negatív készülékek listája. Különböző laboratóriumokban tesztelték ezeket a készülékeket, a negatív készülékek a vizsgálatokon nem mentek át.