Kultúra
Sopronban látható a „Szent István keresztény hagyatéka” című vándorkiállítás
OPH Kép: OPH
2021. december 15.

December 11-től Sopronban látható a Kárpátaljai Szövetség „Szent István keresztény hagyatéka – A magyar Szentkorona vármegyéi” című vándorkiállítása. A tárlat a Festőteremben tekinthető meg december 22-ig.

A szövetség 2018 körül álmodta meg a projektet, amely a trianoni sorstragédiára való méltó megemlékezést tűzte ki célul – idézte fel az OrientPressnek Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára. A monumentális vállalkozás – folytatta a főtitkár – Kovach Anton, ukrajnai Érdemes Művész segítségével mutatja be a 64 vármegyeszékhelyet, illetve Fiumét egy festménysorozaton keresztül. Mint elmondta, az első állomás Esztergom volt 2020 júniusában, a soproni pedig – Szekszárd, Pécs, Szombathely, Nyíregyháza és Debrecen után – immár a hetedik. Sopronra nem véletlenül esett a decemberi helyszínválasztás – hívta fel a figyelmet Seremet Sándor –, hiszen idén ünneplik a soproni népszavazás centenáriumát. (1921. december 14-e és 16-a között Sopron és környékének lakossága népszavazáson döntötte el, hogy összesen 257 km² Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozzon-e – a szerk.)

Forrás: OPH

A főtitkár közölte azt is, hogy a vándorkiállítás jövőre is folytatódik és céljuk, hogy eljussanak a határon túlra is, elsősorban Kárpátaljára, illetve az erdélyi régióba.

A szövetség 32 éve működik Magyarországon – mondta el az OrientPressnek Igyártó Gyöngyi, a Kárpátaljai Szövetség elnökségi tagja, aki kiemelt feladatuknak nevezte a kultúra ápolását. Mint hangsúlyozta, Trianon centenáriumáról maradandó módon kívántak megemlékezni, így született meg Benza György elnök ötlete nyomán a vándorkiállítás gondolata. A tárlat iránt mindenhol nagy az érdeklődés, a hatvannégy megyeszékhely egyben történő bemutatása sokak számára megrendítő – számolt be az eddigi tapasztalatokról Igyártó Gyöngyi.

Forrás: OPH

A magyar miniszterelnök 2015-ben elhangzott kérése után Sopron az elsők között kötött patrónusi szerződést – idézte fel az OrientPressnek Farkas Ciprián polgármester –, a magyar város a kárpátaljai Csongorral alakított ki szoros kapcsolatot és azóta is segíti az ott élő magyarságot. Mint elmondta, az elmúlt hat évben óvodát, iskolai étkezőt és számos közösségi teret sikerült megújítani, ami erősítette az összetartozást.

A városvezető a kiállítást méltatva kiemelte az esemény aktualitását, hiszen a soproniak és a környéken élők 100 évvel ezelőtt „nem térdeltek le, nem kértek kegyelmet, nem adták meg magukat és nem nyugodtak bele a megváltozhatatlanba, hanem kiküzdötték annak a lehetőségét”, hogy a város népszavazáson tudja eldönteni hovatartozását. „A szülőföldjükről szavaztak 100 évvel ezelőtt az itt élők” – mutatott rá.

Forrás: OPH

Farkas Ciprián beszélt arról is, hogy mind Trianon, mind a mostani centenárium kapcsán a fiatalokat kívánják megcélozni, hiszen „tovább kell adnunk a népszavazás emlékét”. Ezeket a magokat el kell vetni, és ez a kiállítás jelentős szerepet játszik ebben – fogalmazott.

A fiatalok megszólítása nagyon fontos, mert ez ma kihívást jelent – mondta el az OrientPressnek Elek Antal görögkatolikus lelkész, aki beszélt arról is, hogy a Covid-járvány megnehezítette az egyház helyzetét, mert korlátozottá vált a személyes jelenlét a szertartásokon. A kiállítás kapcsán kiemelte azt is, hogy a határon túl élők, illetve az onnan származók „közelebb vannak Istenhez”, és a magukkal hozott mély hitet a főegyházmegye területén élőknél is megtapasztalni.

Forrás: OPH

A soproni megnyitón jelen volt Kovach Anton festőművész is, aki az OrientPressnek egyebek mellett arról beszélt, hogy a munka öt évvel ezelőtt kezdődött Eger, Székesfehérvár, Esztergom és Budapest festményterveivel, és ez terebélyesedett ki a ma ismert projektté. A realizmushoz közelítő stílus segít abban, hogy érthető és felismerhető legyen minden helyszín – mondta –, a városok központi részére pedig elsősorban azért esett a választás, mert azok megőrizték történelmi autentikusságukat. A művész felidézte azt is, hogy gyakran fordul meg Magyarországon, Erdélyben azonban a projekt kapcsán járt először, ahol új élmények, új érzelmek és másfajta hangulat érte, emiatt is térhetnek el az ott készült festmények az alapstílustól. Kovach Anton fontosnak tartotta azt is, hogy az alkotások minden korosztályt meg tudjanak szólítani és mindenki számára érvényeset tudjanak mondani.

Forrás: OPH

A kiállításnak otthont adó Festőterem rendezvényszervezője, Betuker Botond az OrientPressnek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az alkotások egyszerre teremtenek értéket, hitet és összetartozást.

A vándorkiállítás védnöke Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita.

Kapcsolódó cikkek
Önazonosság nélkül nem lehet érvényesülni a 21. század átalakuló világában

Nyíregyházára érkezett a „Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi” című vándorkiállítás. 

Az otthon és a hűség képei

Debrecenben látható a Kárpátaljai Szövetség „Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi” című vándorkiállítása.

Újraindult a Kárpátaljai Szövetség vándorkiállítása

A tárlat július 2. és július 28. között látható az Agora Szombathelyi Kulturális Központban.

Szekszárdra érkezett a Magyar Szent Korona vármegyéi vándorkiállítás

Csak az önazonosság teheti ismét naggyá a magyarokat – emelte ki az augusztus 20-ai megnyitón Grezsa István.

Megnyílt a Szent Korona vármegyéi című vándorkiállítás Esztergomban

A programsorozat ünnepélyes nyitórendezvényét az egykori megyeháza dísztermében tartották – az OrientPress bővített beszámolója.

-