Kultúra
Hazai képzőművész installációja ékesíti a Budapest Parkot
Budapest Park Kép: Rácz Tamás
2022. május 6.

Májustól egy különleges installáció és egy ideiglenes kiállítás fogadja a Budapest Park vendégeit. A Zwack Unicum pályázatára hazai képzőművészek jelentkezhettek terveikkel, a négy legkülönlegesebb mű kiállítás, a győztes elképzelés pedig installáció formájában valósult meg. A projekt egy jótékonysági pólóvásárral is kiegészül, melynek bevételei a rászoruló zeneipari dolgozókat támogatják.

„Együtt vagyunk szabadok” címmel hirdetett pályázatot 2021-ben a Zwack Unicum és a Budapest Park. A két márka kollaborációjának célja, hogy teret és felületet adjanak tehetséges fiatal alkotóknak, így fordítva figyelmet a hazai kortárs művészet támogatásának fontosságára. A felhívásra jelentkező fiatal művészek feladata nem más volt, minthogy a Parkban lévő Unicum fán keresztül jelenítsék meg a szabadság érzését a pandémia tapasztalatainak tükrében.

Négy innovatív és formabontó pályamű kiállítás, a győztes pedig installáció formájában is színesíti a Budapest Park mindennapjait. Míg Dóczi Attila képzőművész utópikus, a párhuzamos univerzumot és a jövőt egyszerre megjelenítő elképzelését saját tapasztalatai és családi eseményei ihlették, addig Rédling Hanna fotó-és vizuális művész munkájában a 3D, a klasszikus fotózás és különböző digitális megoldások egyidejű alkalmazásával kísérletezett. Balázs Nikolett képzőművész alkotása pedig a festészet és a szobrászat természetközeli motívumainak ötvözésével öleli át a fát. Az ő munkájuk egy hónapon keresztül tekinthető meg a Park nézőterén. A terveket több nézőpontból ábrázoló grafikák mellett a művészek saját szavai is olvashatók, amiben a szabadságuk személyes megélését, valamint a művek mögött húzódó inspirációt írják le.
A nyertes pályamű pedig, ami nem csupán a kiállításban, de teljes valójában ékesíti majd a Budapest Parkot nem más, mint Sztefanu Marina grafikus- és képzőművész az Unicum gyógynövényei ihlette kreációja, ami a művész szerint kommunikációra és közösségépítésre motiválja a befogadót.

„A Budapest Park az önfeledt szórakozás helyszíne, az Unicum pedig, ami mindennek megágyaz. A munkáim befogadásához fontos az itt és most megélése, hogy a néző személyesen jelen legyen abban a térben, ahol a munka is szerepel. Ebben a pályázatban arra kaptam lehetőséget, hogy egy remek platformon keresztül juttassam el művészetem a széles tömegekhez” – mondta el a kihívás kapcsán Sztefanu Marina.

A pályaművek szűrése és a győztes kiválasztása egy négytagú zsűri feladata volt. Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke, Etentuk Inemesit, a Budapest Park kurátora és művészeti tanácsadója, Ott Anna, irodalmár, a Hadik Kávéház művészeti vezetője mellett Marsalkó Dávid, a Halott Pénz zenekar frontembere értékelte a beadott alkotásokat.

„Egy, az elejétől a végéig izgalmas projekten vagyunk túl. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen mindegyik pályamű más-más oldalról közelítette meg a pályázati kiírást, minden munkában egyedi technikákat, stílusokat és megközelítést láttunk. Remek érzés, hogy létrejöhetett az együttműködés a Budapest Parkkal, és hogy publicitást adhattunk tehetséges hazai művészeknek” – tette hozzá Zwack Sándor.
Segítség a zenei szakmának!

A pályázat keretein belül egy jótékonysági akció is megvalósult. A négy művész egyedi terveiből közönségszavazással választották ki, melyik minta kerüljön a Popshop.hu felültén jelenleg is megvásárolható pólóra, aminek bevételeiből a Fábián Juli Emlékalapítványt és a Save the Backstage szervezetet, rajtuk keresztül pedig a pandémia miatt bajba jutott zeneipari dolgozókat segítik.

-