Életmód
Sikeres a civil véradóhét
MTI Kép: OPH
2022. szeptember 8.

Hétfőtől zajlik a civil véradóhét amelynek keretében a megyeszékhelyeken és a fővárosban már eddig ezernél többen adtak vért.

„Növekvő érdeklődés mellett rendezzük meg az eseményt, amely péntekig zajlik. Szeptember 5-étől már több mint ezren adtak vért az akció keretében, legutóbb, idén februárban 1029 befejezett véradás volt, azt megelőzően pedig 744” – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a budapesti Báthori utcai helyszínen.

A növekvő számok azt mutatják, hogy az emberek tisztában vannak a véradás fontosságával – emelte ki.

Herczegh Anita, a véradóhét védnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége arról beszélt az MTI-nek, hogy egyetemista kora óta rendszeresen ad vért, mert jó érzés, ha azzal életet tudnak menteni.

„Úgy látom, a kampányok egyre több embert meggyőznek arról, hogy érdemes ebben részt venni, és ezzel betegeken, balesetet szenvedőkön segíteni” – tette hozzá.

A civilek véradóhetét hetedik alkalommal szervezte meg a Miniszterelnökség illetékes helyettes államtitkársága, a civil közösségi szolgáltató központok, az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a Magyar Vöröskereszt.

-