
Már akadálymentesen, az aluljáró használata nélkül is körbejárható a fővárosi Nyugati tér és annak forgalmas közlekedési csomópontja - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Azt írták, hogy a fejlesztéssel közvetlen felszíni gyalogos-összeköttetést kapott a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út, valamint a Teréz körút és a Szent István körút. A gyalogosátkelőkkel egy időben kerékpáros-átvezetések is létesültek a Nyugati térnél.
Az, hogy aluljáró igénybevétele nélkül, a felszínen is át lehet kelni gyalog a Nyugati tér különböző részei között, nemcsak a mozgásukban korlátozott, valamint vak és gyengén látóknak vált
Három helyen alakítottak ki jelzőlámpával védett gyalogátkelőhelyet: a Teréz körút és a Szent István körút között az északi és a déli oldalon, továbbá a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út között a Szent István körút felőli részen.
Arra is kitértek, hogy mindegyik zebra akadálymentes, így azokat mind a mozgásukban korlátozottak, mind a vak és gyengén látó emberek biztonságosan igénybe vehetik.
A gyalogosok mellett a kerékpárosok és rolleresek is biztonságosan kelhetnek át ezentúl a Nagykörút, a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésén. A korábban megépült védett kerékpársávok folytatását is kialakították a csomóponton keresztül, így egybefüggő kerékpárút-hálózat jött létre a környéken.
A Nyugati téri átalakítást a Blaha Lujza téri zebrák kedvező fogadtatása is ösztönözte. A Blaha Lujza téri új gyalogátkelőhelyeket használók száma a tavalyihoz képest 20 százalékkal nőtt a reggeli csúcsórában - írták.
Az új átkelőket a fővárosi önkormányzat megbízásából a Budapest Közút építette - áll a közleményben.