Kultúra
Sosem látott képeken a századelő színészei
OPH
2016. április 25.

A kiskutyáival játszó Jávor Pál, a talicskában ülő Kiss Manyi, vagy az éppen mosogató Karády Katalin is látható Escher Károly fotográfus felvételein, a Király utcai K11 Művészeti és Kulturális Központban. Az április végéig megtekinthető tárlatról és a művész életművéről Csillag Katalin művészettörténész, az Országos Széchenyi Könyvtár fényképtárának vezetője beszélt a Rádió Orienten.

Korának fotográfusai közül sokan Nyugatra vándoroltak, Escher Károly azonban itthon maradt, és így lettek felvételei a 20. század első felének szinte legfontosabb kordokumentumai. Ott volt a történelmi jelentőségű eseményeknél, ő kapta lencsevégre Thomas Mann és József Attila találkozását, és az elsők között dokumentálta a biatorbágyi viadukt felrobbantását. Fotózta a politikai elit tagjait, a kor ünnepelt színészeit, de rögzítette a legszegényebb rétegek mindennapjait is.

escherkár.jpg (59 KB)

Escher érdeklődése a kamera iránt már gyermekkorában megmutatkozott – emelte ki Csillag Katalin. Erről visszaemlékezéseiben is részletesen beszámol, s a Riportfényképezés című kötetében is olvashatjuk. A későbbiekben munkája mellett amatőr fotográfus volt, majd 1916-tól filmekben és filmhíradókban dolgozott operatőrként. A hangos filmek beköszöntével fordult a fotóriport felé. 1928-ban került a Pesti Naplóhoz, ahol több mint egy évtizeden keresztül dolgozott.

escher.jpg (501 KB)

Életműve évtizedekre feledésbe merült, holott a művész felvételeinek jelentős részét – mintegy 80 ezer képet – még életében az Országos Széchenyi Könyvtárra bízta. A hagyatékra a kétezres évek elején bukkantak rá ismét, melynek szisztematikus feltárásával és restaurálásával 2008-ban kezdtek foglalkozni. Csillag Katalin elmondta, a két világháború között használt filmek olyan anyagból készültek, amely egy idő után megsemmisíti magát, így a negatívok minősége nagyon sokat romlott az évek alatt.

escherkar9.jpg (269 KB)

A könyvtár munkatársai az elmúlt években a rendelkezésre álló képek restaurálását, valamint kontakt másolatok készítését és az eredeti filmanyag megőrzésének biztosítását végezték el. „Összesen 38000 felvételről beszélhetünk, a többi tönkrement vagy megsemmisült” – mondta a fényképtár vezetője. Hozzátette reméli, hogy a megmentett felvételek hozzájárulhatnak Escher életművének reális megítéléséhez, illetve a munkásságát feldolgozó monográfia elkészüléséhez. Így munkássága elhelyezhetővé válik a szakmán belül, valamint szélesebb körben is sikerül megismertetni.

escher_011.jpg (260 KB)

Escher Károly fennmaradt képeit 2010-ben már kiállították három különböző fővárosi helyszínen, tavaly pedig születésének 125. évfordulóján szülővárosában, Szekszárdon volt látható egy tárlat, amelyből egyszer akár állandó kiállítás is válhat. Csillag Katalin kiemelte, Escher – bár nem a főváros szülötte - életének jelentős része mégis Erzsébetvároshoz kötődött. A kerületben található K11 Művészeti és Kulturális Központban április végéig tekinthető meg az a kiállítás, ahol többek között a 20. század első felének híres színészeit örökítette meg, mások által eddig nem látható helyzetekben, biciklizés, főzés vagy hulahopp karikázás közben.



-