
Tokaji és villányi borok bizonyultak a legjobbnak a 2. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen.

Csaknem 100 százalékos pontossággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség.

Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet, s ezzel begyűjtötte 24. Grand Slam-trófeáját.

A leghangosabb erdőrészletekbe a Gemenc Zrt. hétvégente szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez - közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság az MTI-vel.

A globális felmelegedés miatt az óceánok elérték az eddigi legmagasabb felszíni átlaghőmérsékletüket, megdöntve a 2016-os csúcsot.

Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik, július 29-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez félszáz fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére.

Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) pénteki közleményében.

A természetben kritikusan veszélyeztetett észak-kínai leopárd (Panthera parduc japonensis) hármasikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban.

A következő napokban várható hőség miatt hétfő reggel életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.

Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot.

A Wizz Air internetes felülete és mobilalkalmazása magyar idő szerint július 4-én 0 órától reggel 8 óráig nem lesz elérhető.

A 2-es típusú cukorbetegek inzulinkezelésének egyszerűsítését célozza az a nemzetközi szinten is új terápia, amelyet egy ideje sikerrel alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen.

A globális felmelegedés miatt nő a turbulencia kialakulásának kockázata a repülésnél - állapította meg egy új tanulmány.

Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte a norvég Casper Ruudot.

A Nemzetközi Csillagászati Unió elfogadta a magyar csapat javaslatát, így a Komondor és a Puli nevet viselheti a jövőben a HAT-P-12 csillag és a HAT-P-12 b bolygó.

A klímaváltozás okozta változékony időjárás miatt különösen sok halálos áldozatot szedett a Mount Everesten az idei hegymászószezon.

Új szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével - írta a BBC online kiadása.

Magyar kutatók részvételével fejtették meg a sugárkezelést követően gyakran kialakuló krónikus fáradtságérzet egy okát.

Egy friss tanulmány szerint a világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta.

A WMO szerdán közzétett előrejelzése szerint jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt.

Játékos foglalkozásokkal, kézműves programokkal, interaktív kiállításokkal és vezetett sétákkal várják május 28-án, gyereknapon a családokat Tihanyban.

Rekordot jelentő 22 ezer nevezés érkezett a pénteken rajtoló XVII. NN Ultrabalatonra, mely Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvénye.