Életmód

Kisfilmek készültek a budapesti reptéri életről

Budapest Airport Kép: Youtube

 

Kamarás Iván főszereplésével mini-sorozatot forgatott a Budapest Airport. A tréfás reptéri történetek július végétől, péntekenként mutatkoztak be a repülőtér Facebook oldalán és Youtube csatornáján.

Tipikus reptéri élethelyzeteket, szolgáltatásokat, az itt található üzletek kínálatát mutatja be szórakoztató módon a négy kisfilmből álló sorozat, amely Kamarás Iván főszereplésével készült. Az első kisfilm július 27-én mutatkozott be a nyilvánosság előtt, ezután minden pénteken, délelőtt 10 órakor újabb és újabb darabok debütáltak a közösségi médiában. A filmeket Géczy Dávid rendezte.

Kamarás Iván egyébként nem mozog idegenül a budapesti repülőtéren, hiszen sokat repül aktuális munkái okán is, de alapvetően az utazás szerelmese. Ezen túl fellépett a SkyCourtban egy különleges repülőtéri koncerten is. „A filmekkel szerettük volna egy kicsit más formában megmutatni mindazt, amit a reptér nyújthat az utasainak: például új Budapestről elérhető desztinációk, éttermeink és üzleteink ajánlatai, reptéri vásárlási élmény, illetve a közlekedési- és kényelmi szolgáltatások bemutatása. Kifejezetten úgy készültek a filmek, hogy csak a közösségi médiában kerülnek sugárzásra, a sztorin van a hangsúly, a sajátságos humor pedig ráerősít a helyzetekre. Mindehhez tökéletes választásnak bizonyult, hogy Kamarás Iván a filmek főszereplője. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk az első kisfilmek megjelenése után, a nagy sikerre való tekintettel már most zajlanak a folytatás előkészületei.” – mondta Nagy Szilvia, digitális szolgáltatások vezető.

A filmek az alábbi linkeken nézhetőek meg:

1. Film – A Szív útjai
2. Film – Mr. Boss
3. Film – A próbavásárló
4. Film – Szabó úr, a reptéri utas

Related Posts