Gazdaság

Megvédjük a takarékszövetkezetesek pénzét

Orbán Viktor miniszterelnök nyílt levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke korábbi levelére. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvényt többhónapos egyeztetés előzte meg az érintettekkel. Rámutatott továbbá, hogy az elmúlt időszakban a magyar takarékszövetkezeti rendszerben tapasztalt zavarok bebizonyították, hogy a rendszer nem tudja hatékonyan megvédeni sem a takarékszövetkezeti tagok sem a betétesek pénzét.

A levélben a kormányfő kiemeli, hogy a takarékszövetkezeti integrációról szóló, az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt intenzív munka, többhónapos egyeztetés előzte meg, és a döntés összhangban van ‘azzal az érintett szereplőkkel történő egyeztetés során született közös felismeréssel, hogy a takarékszövetkezeti rendszer jelentős átalakításra és nagyobb állami szerepvállalásra szorul’.

Orbán Viktor rámutatott, hogy az elmúlt időszakban a magyar takarékszövetkezeti rendszerben tapasztalt zavarok bebizonyították, hogy a rendszer nem tudja hatékonyan megvédeni sem a takarékszövetkezeti tagok sem a betétesek pénzét. Emlékeztet arra, hogy rövid időn belül két intézetnél, a soltvadkerti takarékszövetkezetnél és a Jógazda Takarékszövetkezetnél is olyan helyzet állt elő, amelyet a szövetkezeti hitelintézeti rendszer – benne a négy integrációs szervezet – nem tudott kezelni, és helyettük az államnak kellett utólagosan megvédeni az emberek vagyonát. A kormány érzékelve a problémát fél évvel ezelőtt kormánybiztost nevezett ki, hogy megoldást találjon a gondok rendezésére, a takarékszövetkezeti tagok és betétesek védelmére.

Az új jogszabály által létrehozott rendszer lényegi elemeit sorolva a kormányfő egyebek mellett ismerteti: megerősítik a szövetkezés és az egy tag-egy szavazat elvét, a tagok továbbra is maguk választhatják vezetőiket, így a most elfogadott törvénnyel megakadályozzák, hogy a takarékszövetkezeti tagok kiszoruljanak a szövetkezet irányításából. Minden takarékszövetkezet azonos jogokat biztosító elsőbbségi részvénnyel fog rendelkezni a Takarékbankban.

Hangsúlyozza, hogy megvédik a tagok és betétesek pénzét, egységesítik a takarékszövetkezetek felelősségét, minden takarékszövetkezetben elhelyezett betétért egyetemlegesen felel az Új Integráció összes szereplője. A levél szerint a szektornak juttatandó 100 milliárd forint megerősíti a takarékszövetkezetek integrációját, jelentősen növeli a beléjük vetett bizalmat, ami hozzávetőleg százezer forinttal növeli minden egyes betétes megtakarításának biztonságát.

A miniszterelnök levele szerint egységesebb és kiszámíthatóbb takarékszövetkezeti rendszert hoznak létre, és az állami többség ideiglenes biztosításával az Új Integráció Központi Bankjában megnyitották az utat a takarékszövetkezetek fejlesztése előtt, amelyek így a meglévők mellett új, emelt szintű szolgáltatásokat biztosíthatnak az ügyfeleknek. Kitér arra is, hogy modernizálják és megerősítik a takarékszövetkezetek működési rendszerét. A fentiek – a tagok és a betétesek érdekeinek képviselete – igazolják azt, hogy az Új Integráció Központi Bankjának és Integrációs Szervének részben törvényi, részben tulajdonosi felhatalmazás alapján a jelenleginél szélesebb irányítási és ellenőrzési jogosítványai legyenek – áll a levélben.

‘A kormány eleget téve az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének biztosítja a magántulajdon védelmét, és nem engedi, hogy bárki veszélyeztesse a takarékszövetkezetekben elhelyezett megtakarítások biztonságát. Az új takarékszövetkezeti törvénnyel nagyot léptünk előre, hogy minden tag és betétes nagyobb biztonságot és magasabb szintű szolgáltatást élvezhessen.

Bízom benne, hogy a szövetkezeti rendszer megerősítésében Önre is számíthatunk a jövőben’ – zárja a miniszterelnök Demján Sándornak írt levelét

Related Posts